A Huawei Mate X2 lesz az első készülék, ami megkapja az új HarmonyOS rendszert.
A Huawei ebben a hónapban már a HarmonyOS rendszer harmadik bétáját kezdte el tesztelni, és úton van a következő is. Az utolsó béta március 31-én fut majd be. A napokban pedig azt is megerősítette a gyártó, hogy a stabil HarmonyOS rendszer áprilisban érkezik meg, és elsőként a Mate X2-n lesz elérhető, frissítés formájában.
Ezek után pedig sok másik Huawei készülék követi majd a Mate X2-t, és kapja meg frissítés formájában a HarmonyOS-t. Ezzel szemben a Huawei P50 mobilok már gyárilag HarmonyOS rendszerrel jelenhetnek meg. Ezeknek a pletykák szerint márciusban kellene még bemutatkozniuk, de most arról beszélnek, hogy a P50 széria bemutatóját májusra halasztották.
A Joe Biden vezette amerikai kormány továbbra sem enyhített a Huawei-jel és a többi kínai technológiai céggel szembeni korlátozásokon, sőt, még többet vezetett be, és a Huawei-t újfent nemzetbiztonsági fenyegetésnek ítélte – így nem sok esély van arra, hogy a Huawei mostanában visszakapja a Google-támogatást.
[sc name=”facebook” ]
Fotó: Huawei