Nem kevesebb, mint 150 ezer dollár, azaz nagyjából 45 millió forint került annak a Star Wars órának az árcédulájára, amelyet a svájci székhelyű Kross dizájnstúdió alkotott meg.
A Csillagok háborúja tehetősebb rajongói számára kiváló ereklye lehet a Kross dizájnstúdió által megálmodott különleges óra, amelyet Death Star Ultimate Collector Setben lehet megvásárolni. Az óra egyik legnagyobb érdekessége, hogy a készülék közepén a Halálcsillag kapott helyet, amelyet egészen elképesztő bonyolultsággal lehet csak összerakni, a cég saját bevallása szerint 483 műveletet kíván meg a legmodernebb eszközöktől.

A Death Star Tourbillon nevet viselő óra a Star Wars filmekért felelős Lucasfilm produkciós irodával közösen készült, olyannyira, hogy az óra csomagjában a fénykardkészítéshez elengedhetetlen kyber kristály is megtalálható, amely egyenesen a 2016-os Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet című filmből való. A Kross dizájnstúdió számára persze nem idegen terep a filmes univerzum, hiszen a független stúdió tavaly debütált a piacon egy kevés híján 30 ezer dolláros (kb. 9 millió forintos) Batmobile asztali órával.

Cikkünk írásának pillanatában egyébként még kapható a különleges csomag, benne a halálcsillagos órával, ám jó lesz sietni, mert csupán tíz darab szett került belőlük forgalomba.

[sc name=”facebook” ]