A tv piac királya idén lépett színre új Neo QLED technológiára épülő tévéivel, mi pedig ki is próbáltunk egyet. Kiderül, hogy jobb lett-e a képminőség: Samsung QN85A teszt!

Samsung Neo Qled

A Samsung januárjában jelentette be, hogy 2021-ben színre lép az első Neo QLED tévéivel. Ezek a már korábban megismert kvantumpontos LCD technológiára épülnek, de a háttérvilágítás teljesen megújították, hiszen már MiniLED technológiát alkalmaznak ezeknél. Az egyik ilyen új modell a Samsung QN85A, amelynek 55 inches, azaz 139 centis változatát kipróbálhattunk egy rövid időre, hogy megnézzük, jár-e látható változással, javulással a fejlesztés.

Samsung QN85A teszt

Képminőség

Kezdjük is a lényeggel, azaz a képminőséggel: A gyártó azt ígérte, hogy a MiniLED-nek köszönhetően a háttérvilágítás vezérlése pontosabb, ezáltal szebbek lesznek a színek, látványosabb a HDR és erőteljesebbnek tűnik a kontraszt. Nos, a gyakorlati próba során azt tapasztaltuk, hogy ebből minden igaz! A tónusok iszonyúan markánsak, ragyogóak, szinte lemásznak a képernyőről. A valós kontraszt a méréseink szerint nem kiemelked (~2500:1 natív kontraszt), viszont szemre sokkal jobb lett, és hát igazából filmezésnél, játéknál vagy meccsnézésnél ez számít, és nem az, hogy mit mutat egy műszer.

Samsung QN85A teszt

A QLED tévék a HDR anyagoknál korábban is remekeltek, de még erre is sikerült rátenni egy lapáttal. Nagyobbak a különbségek a világos és sötét tartalmak között, ezáltal még valósághűbbnek tűnik a látványvilág. E téren úgy látszik ez a technológia minden más riválisánál jobban teljesít. A színtér lefedettség remek, (135% sRGB), és megfelelő beállításokkal a színpontossággal sem lehet panasz, hiszen az úgynevezett deltaE értéket sikerült átlagosan 1 érték alá szorítani, ami azt jelenti, hogy a szemmel látható hibahatáron belül vannak az árnyalatok az iparági standardhoz képest.

Samsung QN85A teszt

A termék 4K felbontású, tehát a részletességre nem lehet panasz. Megfelelő minőségű források használata esetén a vonalak borotvaélesek, és a finom átmenetek is tükörsimák. A modell rendelkezik felskálázási technológiával, de ez nem képes arra, hogy mondjuk egy Full HD vagy pláne HD anyagból tökéletesen 4K hatásút varázsoljon. A betekintési szög remek, bár ezzel a tavalyi modellek esetében sem volt gond, meglepő lett volna, ha itt elbénáznak valamit. Ez pedig azt jelenti, hogy nyugodtan körül lehet ülni a tévét, csak akkor fog feltűnni a tónusok enyhe fakulása, ha valaki nagyon kiszorított pozícióból nézi a képernyőt.

betekintési szög

A tv maximális képfrissítési rátája 120 Hz, azaz ennyi képkockát képes másodpercenként megjeleníteni. Emellett támogatja az AMD FreeSync Pro dinamikusan változó képfrissítési ráta technológiát, aminek következtében megelőzhető a képtörés vagy mikroszaggatás. Ezek az információk a játékosok számára lehetnek fontosak, hiszen sajnos ma még nincs sok 120 fps-es videó, de idővel e téren változhatnak a dolgok. Szintén itt kell megemlíteni, hogy az input lag csupán 10,6 ms, amely kimagaslóan jó értéknek számít, és ez szintén egy olyan paraméter, ami lényeges lehet annak, aki játékra is sokat használná a televízióját.

Neo QLED

A mozgásmegjelenítés egyébként pazar, semmilyen anomáliát nem tapasztaltunk. A háttérfény egyenletesebb eloszlatása során az aprócska fénykibocsátó diódák tényleg hasznosak, mert a zavaró felhősödésnek még a legminimálisabb jelét sem tapasztaltuk, még akkor sem, mikor homogén képi tartalom került a kijelzőre. Természetesen az előzetesen programozott képmódok nem hiányoznak, amelyek a már megszokott módon a nevükkel jelzik, hogy milyen típusú tartalmak mellé szánja őket a cég.

Hang

A Samsung QN85A televízióba az átlagosnál komolyabb, 2.2.2 csatornás, 60 wattos integrált hangrendszer került. Ez azt jelenti, hogy a hagyományos hangszórók mellett került bele két mélynyomó, illetve, két darab függőlegesen állított hangsugárzó is a készülékház felső részére. E kialakításnak, és a vállalat Objective Tracking Sound+ technológiájának köszönhetően a néző elméletileg a képernyő azon részéből érzékeli a hangot, ahonnan annak jönnie kell (Erről itt írtunk részletesen). A tapasztalataink szerint ez azért nem működik tökéletesen, és a készülék önmagában a térhatású hangzás megteremtésére sem képes. Tehát nem érezzük úgy, hogy a hangok hátulról vagy oldalról is érkeznek, ehhez bizony egy “rendes”, több komponensből álló szettre, vagy a vállalat szatellit hangszóróira van szükség.

samsung neo qled

A hang minőségére egyébként sok panasz nem lehet, hiszen zavaró hanghibákat egyáltalán nem tapasztaltunk, és a készülék a legtöbb tévénél jobban szól. A basszusok érzékelhetőek, a megszólalás organikusabb a megszokottnál, de ettől függetlenül tény, hogy egy jobb külső audio eszközzel, tehát például egy házimozi vagy sztereó rendszerrel, soundbarral nem kelhet versenyre e téren. A hangerő pedig bőségesen elég egy átlagosnál nagyobb méretű szobába vagy lakásba is. Nem is lehet teljesen feltekerni, mert már átjönnének a szomszédok vöröslő fejjel.

Vezérlés

A tv megkapta a Samsung egyik idei újítását, a napelemes távirányítót, ami apró, de hasznos fejlesztés lehet. Ez egyéként egyszerűen kiváltható a Samsung Smart Things alkalmazás révén mobillal is, valamint a készülék képes együtt dolgozni az USB-n keresztül rádugott egérrel és billentyűzettel is. Erre szükség is lehet, mert a készülék saját, Tizen okostévé rendszere egy csomó extra szolgáltatást kínál. Ilyen a böngésző, valamint a különféle netes appok, amelyek révén elérhető közvetlenül a Netflix, a HBO Go, az Amazon Prime vagy a Spotify is akár. Emellett még van egy rakat másik alkalmazás, köztük főzős, játék vagy fitnesz applikációk például.

tizen

Emellett a készülék megkapta a Remote Acces szolgáltatáscsomagot is. Ennek keretein belül vezeték nélküli úton tükrözhető rajta egy kompatibilis mobil képe, elérhetőek a felhőbe töltött Microsoft Office fájlok, vezérelhető egy távoli számítógép, illetve használható DeX (PC) módban egy csatlakoztatott Samsung telefon. Nem hiányzik a gyárilag telepített médialejátszó szoftver sem, amire az USB-n keresztül csatlakoztatott külső adattárolóról vagy helyi hálózaton keresztül juttathatóak el a képek, videók és zeneszámok. Maga az okostévé rendszer egy korrekt, de nem különösebben kiemelkedő darab. Gyors és stabil, de ez azért ma már alapkövetelmény, mint ahogy, az is, hogy tud magyarul is. A használatát picit szokni kell, mert elsőre túlzsúfoltnak tűnhet a grafikus kezelőfelület, de azért hamar bele lehet jönni a dologba.

Dizájn

A Samsung a tévés fronton egy ideje már az egyszerűségre törekszik a dizájn terén, arra, hogy a képernyőt helyezze a középpontba. Ez a törekvés a Samsung QN85A esetében is szembeötlő, hiszen a termék meglehetősen minimalista megjelenéssel bír. A kávák természetesen irtózatosan vékonyak, és kikapcsolt állapotban láthatatlanok, a készülékház pedig nagyon karcsú. A talp egyszerű, de nagyszerű, azaz nem csúszkál és masszívan tartja a képernyőt, kár, hogy annak forgatását nem teszi lehetővé.

samsung qn85a

A ki- és bemenetek ezúttal nem egy külső dobozon, hanem a hátlapon kaptak helyet. Van itt HDMI 2.1, HDMI 2.0, optikai audió, LAN és USB 2.0 csatoló is. Tehát nagyjából minden, ami kellhet. A modell támogatja a Bluetooth hasznalátatát, aminek révén vezeték nélküli úton dughatóak rá különféle hangcuccok, így fejhallgató például, emellett természetesen beépített WiFi-vel is rendelkezik.

Ár

Samsung QN85A 55″ (QE55QN85AAT) – ~630 000 forint
Samsung QN85A 65″ (QE65QN85AAT) – ~840 000 forint
Samsung QN85A 85″ (QE85QN85AAT) – ~1 800 000 forint

A termék nem olcsó, de az új technológiák, az átlagosnál lényegesen komolyabb hangrendszer és az extra szolgáltatások miatt túlárazottnak egyáltalán nem neveznénk.

Kinek ajánljuk – Samsung QN85A

– Csúcstévét keres
– Fél a beégéstől
– Játékra (is) keres tévét
– Fontos a kiemelkedő HDR megjelenítés
– Rajong a ragyogó markáns színekért
– Kedveli a visszafogott dizájnt

Kinek nem ajánljuk – Samsung QN85A

– Tökéletes feketét és végtelen kontrasztot akar
– Extrémen dizájnos külsőt szeretne
– Olcsó, belépő szintű készülékben gondolkodik

Még több információ a Samsung QN85A tévéről a termék hivatalos weboldalán