Több kifogása is volt az Apple állításaival a brit hatóságoknak a Pro Display XDR reklámja kapcsán.
A brit ASA (Advertising Standards Authority) azzal vádolta meg az Apple-t, hogy a cég félrevezető reklámokkal hirdeti a 4999 dolláros Pro Display XDR monitorát. A 9to5Mac beszámolója szerint a brit hatóság három dolgot is sérelmez, de mivel csak Nagy-Britanniára terjed ki a hatásköre, ezért az esetleg változtatások is csak ott történnek meg.
Az Apple kénytelen volt visszavonni azt a reklámját, amely szerint az XDR sokkal több, mint a HDR. Ezt ugyanis nem tudták igazolni, a hatóságok kérésére sem. Szintén problémásnak ítélték az Apple azon megfogalmazását, hogy a P3 színtartomány támogatott, végül azonban kiderült, hogy csak 99 százalékban sikerült lefedni a DCI-P3-at. Az Apple ezt végül csak lábjegyzetben jegyezte meg.
A brit hatóságokat zavarja az 1 millió:1 kontrasztarány kijelentés is, ezt viszont az Apple nem hajlandó visszavonni, majd független tesztek döntenek. Az eddigi tesztek alapján a valódi kontrasztarány maximum 39 037:1, ami egy LCD-panelnek remek, de azért nem 1 millió:1.
[sc name=”facebook” ]
Fotó: Medium, TechRadar