Mi az a Neo QLED tv és miért jó nekünk?

2021-ben jelentek meg az első Neo QLED tv készülékek, mi pedig megvizsgáltuk, hogy a technológia miben más, milyen előnyöket kínál az eddigi megoldásokhoz képest.

A Samsung másfél évtizede uralja ellentmondást nem tűrően a televíziós iparágat mind az eladott termékek darabszámát, mind értékét tekintve. Az elsöprő dominancia egyik kulcsa, hogy a vállalat óriási figyelmet fordított arra, hogy évről-évre új technológiákkal, megoldásokkal rukkoljon elő. Ez érintheti a dizájnt, a hangzást a kezelést épp úgy, mint a képminőséget, és e stratégiának köszönhetően idén sem maradt el az innováció.

neo QLED

A cég 2021 elején bejelentette, hogy idén a Neo QLED technológia jelenti a legfontosabb újdonságot, mi pedig most azt járjuk körbe, hogy mit is takar ez az elnevezés, és milyen előnyöket hozhat magával.

Neo QLED – MiniLED

A 2021-es felső kategóriás Samsung Neo QLED televíziók továbbra is a vállalat exkluzív, saját fejlesztésű és gyártású, kvantumpontos technológiájára épülnek, amelyről itt írtunk már korábban részletesen. Az idei modelleknél a különbséget az jelenti, hogy a hagyományos LED háttérvilágítást az új MiniLED eljárás váltotta fel.

Neo QLED

Ennél a fénykibocsátó diódák méretét e Samsung televíziókban radikálisan lecsökkentették,  hiszen negyvenszer kisebbek ezek az új LED-ek. Ennek köszönhetően sokkal többet tudnak közülük elhelyezni egy televízióban, rács alakzatban. Ezeket pedig minden korábbinál nagyobb számú, egyedileg vezérelhető csoportba tudják osztani. E csoportok fényereje külön-külön szabályozható, illetve akár ki is kapcsolható.

Előnyök

E megoldás számos előnyt rejt magában, hiszen az eddigi LED LCD tévékhez képest sokkal pontosabban vezérelhető a háttérvilágítás, annak fénye egyenletesebben oszlik el, ráadásul még a fényerő is nő valamelyest.

Ebből pedig a felhasználó azt érzékeli, hogy kontrasztosabb lesz a kép, a tónusok élénkebbek, ragyogóbbak lesznek, valamint javul a színpontosság is.

A MiniLED háttérvilágításra épülő Neo QLED panelek a bennük rejlő lehetőségeket elsősorban a legjobb minőségű, nagy felbontású HDR anyagoknál tudják kamatoztatni. Tehát a manapság egyre népszerűbbnek és elterjedtebbnek számító nagy dinamikatartományú filmek, videók és játékok még látványosabban jelennek meg a képernyőn. A méret csökkenés további pozitív hozadéka, hogy ennek révén a korábbinál vékonyabb készülékházba tudják préselni a paneleket, tehát ez az eljárás a dizájnra is jó hatással van.

Új processzor

Az új háttérvilágításhoz új vezérlés is dukált, ebből fakadóan a Samsung Neo QLED televíziókba új képfeldolgozó chip került. Ez a Neo Quantum Processor, amely más téren is hozott innovációt.

samsung neo qled

A korábbi modellekhez képest jelentősen komplexebbé tették a digitális képjavításhoz szükséges mesterséges intelligencia technológiát. A korábbi 1 darab neurális háló helyett a Neo Quantum Processor 16 párhuzamosan dolgozó neurális hálót tartalmaz, amelyek együtt dolgoznak az esetleges képhibák eltüntetésén, a mozgás még folyamatosabbá tételén, a pontosabb színmegjelenítésen és a felbontás felskálázásán.

Működik

A gyakorlati tapasztalataink azt mutatják, hogy mindez nem csak papíron, hanem a valóságban is működik. Az általunk kipróbált Neo QLED tévén a színek egyszerűen szebbek voltak, a kép kontrasztosabbnak tűnt, felhősödésnek nyoma sincs, tehát egyszóval jobb lett a képminőség. Nem pusztán műszeres mérések tanúskodtak az előrelépésről, hanem a saját szemünk is, és igazából ez a legfontosabb.

Választék

A Samsung Neo QLED technológiája idén négy tv szériába kerül be, 4K (QN85A, QN90A) és 8K (QN800A, QN900A) felbontású modellek egyaránt elérhetőek lesznek 50-től 85 inches képátlóig. E készülékek mindegyike a cég exkluzív Tizen okostévé rendszerére épülnek, és az átlagosnál jobb hangrendszerrel rendelkeznek. A cég eddigi stratégiáját elnézve biztosak lehetünk benne, hogy idővel ez a technológia is leszivárog majd az olcsóbb régiókba, tehát jövőre már minden bizonnyal még több Neo QLED készülék közül választhatunk majd.

[sc name=”facebook” ]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ford

Ford

24 éve foglalkozik tech-újságírással a kedvenc területe az audió-videó, az okosotthon és a mobiltechnológia.

Ezeket olvastad már?