Valami véget ért: A Sennheisert felvásárolják

A svájci Sonova veszi meg az átlagembereknek szánt termékek részlegét, a Sennheiser a jövőben a profi szektorra koncentrál.

A Sennheiser mindig is megingathatatlan monolitnak tűnt az otthoni és mobil audió eszközök világában, amely még a legerősebb viharokkal is képes dacolni. Azonban ezúttal is kiderült, hogy semmi sem örök. A magas minőségű fej- és fülhallgatói révén ismertté vált vállalat ugyanis bejelentette, hogy az úgynevezett consumer, azaz átlagembereknek szánt részlegét ELADJA! A cég pedig ezek után inkább a professzionális, tehát stúdiósoknak, zenészeknek, filmeseknek stb. szánt megoldásaira koncentrál majd. Magyarán a köznép által ismert Sennheisernek kalap-kabát.


sennheiser felvásárlás

A divíziót a svájci Sonova veszi meg, amely eddig elsősorban orvosi audió berendezések gyártásával és fejlesztésével foglalkozott, és a jelek szerint nyitni akarnak a nagyközönség irányába is. Állítólag a jövőben a magas minőség megmarad, a munkatársakat átveszik, megkapják a szabadalmakat is, de hát ez már akkor sem lesz ugyanaz. Vérzik a szívünk, komolyan.

[sc name=”facebook” ]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Ninja

Ninja

Igazi techninja, aki mindenhez is ért. De leginkább a tévék piacán van otthon, az ország egyik legjobban felkészült tévétesztelőjét tisztelhetjük benne.
Teszteltünk

Ezeket olvastad már?