Nextgen konzol + LG C1 OLED tv = ultimate gamer szett

Megnéztük, hogy milyen, ha egy Xbox Series X és egy LG C1 OLED tv együtt dolgozik. Eléggé király!

Egyre többen vannak, akik rengeteget játszanak a televíziójukon, és az általuk támasztott igényekre a tv gyártók egy része is reagált. Az LG például az idei nagyobb tudású modelljeit, köztük tehát a vállalat büszkeségének számító OLED készülékeket megtámogatta egy raklap gamer funkcióval is, illetve konkrétan magukat a paneleket is úgy tervezik, hogy megfeleljenek az ilyen irányú kihívásoknak.


xbox lg oled tv

Hogy megnézzük, hogy mindez mit jelent a valóságban, annak érdekében összekötöttük a világ jelenlegi legerősebb játékkonzolját egy pöpec 2021-es tévével. Nézzük tehát, hogy mire megy az Xbox Series X és az LG C1 OLED tv együtt!

Az alapok

Xbox Series X

Egy korábbi cikkünkben már bemutattuk részletesen ezt a gépet, úgyhogy most csak röviden a lényeg: Az Xbox Series X egyike az új generációs (úgynevezett nextgen) konzoloknak a PlayStation 5 mellett. A készülékbe az AMD által speciálisan e termékhez tervezett, 7 nm gyártástechnológiával készülő lapka lapka került. A 8 magos, ZEN 2 alapú processzorban a magok órajele 3,8 GHz, emellett került bele egy módosított, AMD RDNA 2 alapú grafikus vezérlő, valamint szolid 16 GB RAM.

xbox lg oled tv

A termék grafikus teljesítménye 12 teraflop, ami pont kétszerese a korábbi generáció leggyilkosabb gépének. Van egy ilyen masinánk, rendszeresen használjuk, és az az igazság, hogy tényleg van látható haszna a bitang erős vasnak. Az olyan optimalizált játékok, mint az Assassin’s Creed: Valhalla vagy a Resident Evil Village tényleg eszméletlenül jól néznek ki, és a régebbi darabok is pofásabbak rajta. Szó szerint a Játékosok Álma, mindent tud, ami ma egy ilyen eszköztől reálisan elvárható.

LG C1

Az LG C1-et is bemutattuk már korábban részletesen, úgyhogy most csak arra térünk ki, ami a játékok szempontjából fontos.
Végtelen kontraszt: Az alkalmazott OLED technológia lényege, hogy a fényerő minden egyes képpontban egyedileg vezérelhető, ezáltal ki is kapcsolható. Ezáltal lehetséges a hibátlan, 0 nit fényerejű fekete, és ezáltal a végtelen natív kontrasztarány elérése.

xbox lg oled tv

Színek: Mivel nincs állandó LED háttérvilágítás, ezért a fátyolosságot el is lehet szépen felejteni. A tónusok szó szerint belülről ragyognak, az árnyalatok természetesek, a betekintési szög hibátlan, így a színek akkor sem torzulnak, ha valaki nem pontosan középről bambulja a képernyőt. Ez pedig nyilván könnyen előfordulhat, ha többen ülik körbe a tévét mondjuk Fifázásnál.
Részletesség: A 4K felbontás magáért beszél, és az egyedi pixelvezérlés miatt a vonalak borotvaélesek, elmosódottságnak, „szőrösödésnek”, az úgynevezett üstökös effektnek nyomát sem lelni, ha normális minőségű forrást használunk. És mivel az Xbox Series X esetében az érkező képi jel is 4K-s, ezért ezzel sem lehet probléma.

xbox lg
Képfrissítési ráta: Az LG C1 OLED tv maximális képfrissítési rátája 120 Hz, ami azt jelenti, hogy másodpercenként 120 képkocka megjelenítésére képes. Ez pedig pontosan dupla annyi, mint amit az átlagos televíziók tudnak. Ennek köszönhetően pedig értelemszerűen sokkal-sokkal folyamatosabbnak érzékeli az agyunk a mozgást. Mivel a terméket ellátták a legmodernebb HDMI 2.1 portokkal, ezért akár 4K felbontásban is jöhet ennyi képkocka minden másodpercben. Mivel az Xbox is képes kitolni magából ennyi 4K-s képkockát, emiatt az ebben rejlő lehetőségeket a tv maximálisan képes kiaknázni. Azt fontos megjegyezni, hogy nem pusztán a folyamatosság érzés miatt van ennek jelentősége, ugyanis egyben ez azt is jelentheti, hogy a képi információk gyorsabban jutnak el a felhasználóhoz, ami adott esetben a különbséget is jelentheti győzelem és vereség között.

g-sync
FreeSync, G-Sync: Az LG C1 támogatja a dinamikusan változó képfrissítési ráta módot. Ez akkor lehet hasznos, ha valamiért nem 120 képkocka érkezik másodpercenként (mert például egy gyengébb PC-t kötünk a tévére), vagy olyan teljesítményigényes egy szoftver, hogy egyszerűen nem tud ennyi frame-t kiszámolni a hardver. Ha a kijelző 120 Hz-en „pörög” akkor ilyenkor meg van a veszélye annak, hogy a képtörés effekt jelentkezik vagy duplázódnak egyes képkockák, amit enyhe döccenésként érzékelnek a felhasználók. Ez a szolgáltatás viszont valós időben módosítja a bejövő jeltől függően a képfrissítési rátát, így küszöbölve ki ezeket a zavaró jelenségeket.

lg oled xbox
Input lag: A millisecundumban megadott bemeneti késleltetés (input lag) az egyik legfontosabb szempont gamer szempontból, ugyanis ez mutatja meg, hogy a beérkező képi jel milyen gyorsan jelenik meg a képernyőn. Ha ez az érték magas, akkor a felhasználó azt fogja érzékelni, hogy hiába ad ki egy parancsot a vezérlőeszközön (tehát például oldalra húzza oldalra a kontroller karját, vagy megnyom egy gombot), annak hatása csak később jelenik meg a képernyőn, ami értelemszerűen piszok zavaró lehet. Pláne akkor, ha online játszunk valamit, és az ellenfélnek viszont jobb a megjelenítője, mert az ilyenkor értelemszerűen fölénybe kerül. Nos az LG C1 ebből a szempontból kimagaslóan jól teljesít, hiszen az input lag a méréseink szerint csupán 10,4 ms, ami igen jó értéknek számít.

xbox lg oled tv

Xbox Series X – LG C1 együtt

Látható tehát, hogy az alapok igen jók, és amikor két ilyen nagyágyú összedolgozik, az tényleg maga a Gamer Álom. Az LG C1 OLED tv tényleg képes kihozni a legtöbbet egy Xbox Series X konzolból, azaz a látványvilág félelmetesen jó, a színek döbbenetesen szépek, a mozgás pedig hibátlan. Legyen szó focikáról, kardozásról, szimulátorról vagy lövöldözésről akár, ez a kombó abszolút a legmagasabb szintet képviseli.

Még több infó az LG C1 OLED tévéről a termék hivatalos weboldalán

[sc name=”facebook” ]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Ninja

Ninja

Igazi techninja, aki mindenhez is ért. De leginkább a tévék piacán van otthon, az ország egyik legjobban felkészült tévétesztelőjét tisztelhetjük benne.

Ezeket olvastad már?