Intel és AMD chipes PC-n is futtatja majd az androidos appokat a Windows 11

A Windows 11 egyik nagy újdonsága, hogy képes lesz futtatni az androidos appokat – Intel és AMD CPU-val is. 

Sok újdonságot hoz magával az év második felében érkező Windows 11 operációs rendszer. Ezek egyike, hogy az OS képes lesz az androidos appok futtatására. Ennek érdekében a Windows Áruházon keresztül telepíteni kell majd az Amazon alkalmazásboltot, és onnan már installálhatóak az appok.


Ekkor jön képbe az Intel Bridge, a run-time post compiler, ami lefordítja a nem x86-as appokat, hogy futtathatóak legyenek. Azt egy darabig nem lehetett tudni, hogy az Intel gondoskodott-e a más hardvereket támogató kompatibilitásról is.

Végül azonban az Intel megerősítette, hogy az Intel Bridge minden x86-os platformon támogat, vagyis az androidos appok nem csak Intel processzoros PC-ken lesznek futtathatóak, hanem AMD chipet tartalmazó gépeken is. Intel chipből egyébként tizedik- vagy tizenegyedik-generációs megoldásra van szükség.

A Windows 11 a vizuális megújuláson túl friss Start menüt, jobb többmonitoros támogatást és 40 százalékkal kisebb, háttérben futó frissítéseket is hoz.

[sc name=”facebook” ]

Fotó: Microsoft

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
HL

HL

Vérbeli hírező, aki az egyik ujját mindig a techvilág ütőerén tartja. Ezért mondjuk csak kilenc ujjal gépel, de így is elég gyorsan nyomja. Kedvencei a mobilok (azon belül is a Pixel).

Ezeket olvastad már?