Nem kisebb céggel, mint a dubaji VD Gulf vállalattal kötött megállapodást a high-tech repülőgép-karbantartó megoldások piacán feltörekvő magyar startup, az AerinX.
A koronavírus-válság a repülőgép-karbantartó ipar szereplőit még inkább arra ösztönzi, hogy hatékonyságnövelő digitális megoldásokat vezessenek be, hiszen jelentős versenyelőnyre tehetnek szert azok a vállalatok, amelyek a légi közlekedés globális újraindulását követően hatékonyabb és korszerűbb szolgáltatást tudnak kínálni partnereiknek.
Az AerinX első termékével, a repülőgépek külső átvizsgálását támogató ún. kevert valóság (MR) alapú szoftveres megoldásával, a karbantartó-mérnökök munkáját támogatva lényegesen gyorsabbá, megbízhatóbbá és pontosabbá teszi a karbantartási folyamatokat. A cég saját fejlesztésű szoftvere, jelentős kutatás-fejlesztési projekt keretében született meg, a technológia mára piacéretté vált, így a magyar techcég meg is kezdte a termék nemzetközi bevezetését. Ennek fontos állomása a közelmúltban Dubajban megvalósított többhetes pilot projekt volt, melynek keretében az AerinX a VD Gulf repülőgép-karbantartó vállalatnál tesztelte éles ipari körülmények között a rendszer működését. A pilot olyannyira sikeres volt, hogy az arab öböl-beli cég újabb együttműködésre kérte fel a magyar informatikai vállalkozást, így a két fél partneri megállapodást írt alá.
A koronavírus-válság számos iparágban felpörgette a digitalizációt, igaz ez a repülőgép-karbantartó iparra is. A szegmens szereplői már a pandémia kirobbanását megelőző néhány évben is egyre intenzívebben valósítottak meg informatikai fejlesztéseket, és keresték a hatékonyság-növelő technológiai megoldásokat. A vírus-helyzet pedig ezt még inkább fokozza. Az MRO (légi-karbantartó) szektor által használt szoftveres megoldások piaca a jelenlegi közel 7 milliárd dollárról (2100 milliárd forint) 8 milliárd dollárra (2400 milliárd forint) nőhet 2025-re szakértők szerint. A szektorban olyan óriásvállalatok töltenek be meghatározó szerepet, mint az IBM, az SAP, vagy a GE Aviation. Mellettük azonban egyre több kisebb, agilis, innovatív cég lép be a piacra saját fejlesztéssel főként az IoT, a mesterséges intelligencia, a Big Data, a blockchain, vagy a kevert valóság/kiterjesztett valóság/virtuális valóság területén.
Az AerinX további nemzetközi vállalatokkal is előrehaladott tárgyalásokat folytat, melynek keretében hamarosan az Egyesült Államokban, Hong Kong-ban és az Európai Unióban is megkezdhetik hightech megoldásuk bevezetését egy-egy meghatározó piaci szereplőnél.
[sc name=”facebook” ]