A halhatatlanság foglalkoztatja a 11 éves diplomást

A 11 évesen fizika diplomával rendelkező kissrác nem aprózza el, mivel életének célja, hogy megoldja a halhatatlanság kérdését. 

Laurent Simons egy csodagyerek, aki mindössze 11 évesen az Antwerpeni Egyetemen szerezte meg fizika diplomáját. Tette mindezt úgy, hogy a három éves képzést mindössze 12 hónap alatt tudta le. De valószínűleg még ilyen eszement tempó mellett is akadtak kihasználatlan erőforrásai, hiszen tette mindezt „részmunkaidőben”. Ám Laurent számára a diploma még messze nem az álmai netovábbja, hiszen ennyi idősen, ilyen aggyal nem szabad azt mondani, hogy oké, a csúcson hagyjuk abba. Számára a vágyai beteljesülése az lenne, ha sikerülne megoldania a halhatatlanság kérdését.

Ezt azonban nem úgy kell elképzelni, hogy valamiféle elixírt szeretne a fiú kikutatni, hanem olyasmi van a fejében, miszerint a lehető legtöbb testrészt helyettesítené mechanikus részekkel. Ahhoz, hogy ezt a célját elérhesse, elmélyült a kvantumfizikában, ami a legkisebb részecskéket tanulmányozza. Laurent szeretne majd a világ legjobb tudósaival dolgozni, megkeresve azokat, akiknek tényleg rengeteg tudás lakozik a koponyájukban. A gyermekkorú zseniről azt is érdemes tudni, hogy mindössze 1,5 év alatt fejezte be a középfokú képzést, így nyolcévesen sikerült megszereznie az érettségit. Ilyen „előélettel” tehát ha nem is feltétlen a halhatatlanság, de valami olyan, ami hasznára lehet az emberiségnek, még kipattanhat a fiatal lángelme agyából.

[sc name=”facebook” ][/sc]

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?