Balatonfűzfőn kitört az 5G-háború

A helyiek nem akarnak 5G hálózatot, de a hatóságok szerint nem tehetnek semmit.

Az 5G hálózatok kiépítése gőzerővel zajlik hazánkban is, ám vannak akik ennek nem örülnek. Balatonfűzfőn a polgármester korábban hozott egy olyan határozatot, aminek értelmében gyakorlatilag megtiltják a legújabb generációs mobil vezeték nélküli szabványt használó adótornyok-bázisállomások telepítését, illetve a régebbi eszközök lecserélését. Ezzel pedig gyakorlatilag kitiltanák az 5G technológiát a településről.

5g balatonfűzfő

A legfelsőbb bírósági fórum, a Kúria önkormányzati tanácsa elé került az ügy, és a hatóság elutasította a fűzfőiek álláspontját. Tehát gyakorlatilag kötelezik a települést arra, hogy „fogadja be” az 5G technológiát.

Sok mindenhez nem értünk, a jog is ezek közé tartozik, az 5G-nek pedig kifejezett támogatói vagyunk. Ennek ellenére azt gondoljuk, hogy ez nem egy jó döntés. Nem erőből kéne áttolni az új technológiák használatát, hanem oktatni, meggyőzni kéne az állampolgárokat. Egyrészt arról, hogy tényleg veszélytelen az eljárás, másrészt pedig arról, hogy ez nekik miért is lenne hasznos, hogyan tudnák kihasználni az ebben rejlő lehetőségeket.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ninja

Ninja

Igazi techninja, aki mindenhez is ért. De leginkább a tévék piacán van otthon, az ország egyik legjobban felkészült tévétesztelőjét tisztelhetjük benne. Itt tudsz kapcsolatba lépni vele: peter@techworld.hu

Ezeket olvastad már?