A Xiaomi egy olcsó(bb) robotkutyával rukkol elő

Megszoktuk már, hogy Kínában mindennek megszületik a pénztárcabarátabb kivitele, és pontosan így van ez a Xiaomi CyberDog esetében is. 

Egy időben az volt a trend, hogy amit a nyugati világban létrehoztak, annak idővel megjelent egy olcsó, és nem is feltétlen megbízható változata Kínában, ami aztán szintén elárasztotta a Földet. Sportcipők, melegítők, elektronikai cikkek, és autók is készültek így, persze sejteni lehetett már a vásárlás pillanatában, hogy nem az örökkévalóságnak. Aztán egyszer csak megérkeztek az olyan dolgok, mint például a Xiaomi okostelefonok, amelyek megfelelő tudást biztosítottak, jellemzően sokkal olcsóbban, mint vetélytársaik. Ennek szellemében mutatta be a kínai gyártó a CyberDog nevű eszközét, ami nem más, mint a Boston Dynamics méregdrága robotkutyájának, Spotnak egy töredékáron elérhető változata.


https://youtu.be/i5o0TevLfxY

Hogy mit jelent ez a számok nyelvén? Aki Spotra vágyik, annak legyen rá 70 000 dollárja (bő 21,2 millió forint), míg aki a kínai gépnégylábúra vágyik, elég, ha 1 540 dollárral (470 000 forint) rendelkezik. Bár azt hozzá kell tenni, a Xiaomi azt mondta, az első 1 000 darab kerül ennyibe, tehát lehet, hogy később emelkedik majd az ár. A CyberDogot egy Nvidia Jetson Xavier NX platform hajtja, ami nem más, mint egy mesterséges intelligencia szuperszámítógép. Egyensúlyának megőrzéséről, ütközésmentes közlekedéséről 11 nagy precizitású szenzor gondoskodik, beleértve az érintést érzékelőket, és az ultrahangosakat is. Képességei még nem teljesen ismertek, de az biztos, hogy otthoni használatra ennyiért nem nevezhető elérhetetlennek, és nem kér enni, nem hullatja a szőrét, nem kakil a szoba közepére.

[sc name=”facebook” ][/sc]

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?