Az internetes kereskedelem királya minden bizonnyal felborítja az erőviszonyokat. Az Amazon tv készülékével alaposan felforgathatja a piacot, és újabb árháborút robbanthat ki.

Az internetes kereskedelem felfutásának egyik legnagyobb nyertese az Amazon. Az online könyvesboltként induló cég mostanra mindent forgalmaz hangyapapucstól a repülőig, és valami irgalmatlan bevételt produkál masszív növekedés mellett évről-évre.

AMAZON TV

A vállalatot sok kritika éri, nem is alaptalanul, hogy etikátlanul nyírja a vetélytársait, és hogy tönkreteszi a hagyományos kereskedelmi csatornákat a nyomott áraival. A konszernt viszont nem nagyon érdeklik a negatív vélemények, elszántan csörtetnek előre, és taposnak rá egyre több szereplő tyúkszemére. Például kinézték maguknak a televíziós szektort is, és ha minden igaz, már karácsony előtt piacra dobják első saját márkás, azaz Amazon logóval ellátott televízió készülékeiket.

A cég állítólag két éve dolgozik intenzíven a projekten, szóval nem csak valami hirtelen ötletről van szó, hanem minden bizonnyal rendesen kitalálták a stratégiát. Ennek pedig a piaci szereplők biztos nem örülnek, hiszen az Amazonnak számos lehetősége van, hogy sikert érjen el, és ezáltal mindenki másnak alávágjon. Például kihasználva a saját, világméretű terjesztési hálózatot, logisztikai rendszert és az elképesztően erős gazdasági hátteret, olcsóbban adhatják a készülékeiket, amihez a többieknek is igazodniuk kell. Azaz árháborút robbanthatnak ki, ami több rivális vállalatot arra késztethet, hogy bedobják a törülközőt. Konkrét infók az árpolitikáról még nincs, de a piaci elemzők értesülései szerint “szuperolcsó” lesz az Amazon TV.

Az új modelleket állítólag majd a TCL gyártja, amely mostanra a világ egyik legnagyobb tévé gyártója lett, és ezzel még inkább megerősítheti pozícióit. Egyelőre még konkrét részleteket nem lehet tudni az Amazon tv készülékekről, de mivel októberben már érkeznek is az első példányok, ezért hamarosan biztosan okosabbak leszünk.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!