Ha jól működő és stabil internethálózatot szeretnénk, akkor már nem feltétlenül kell százezreket költenünk egy mesh hálózat kiépítésére. A Tenda Nova MW12 rendszert nekünk is volt szerencsénk kipróbálni, és meglepően jó benyomásaink voltak róla, így ezeket most veletek is megosztjuk. 

A legtöbb háztartásban általában egyetlen router, vagy csak maga a modem osztja a wifit az egész házban, ráadásul manapság már nemcsak a mobilok és a laptopok lógnak a hálózaton, hanem mindenféle egyéb felokosított eszköz is. A klasszikus otthoni hálózatok lefedettsége azonban nem a legjobb, az általuk továbbított jelek hatótávolsága véges, így könnyen megeshet, hogy az általunk választott routerrel, akármennyire is szeretnénk, nem tudjuk a lakás minden egyes pontjára kiterjeszteni a hálózatot.

Erre a problémára kínál megoldást a néhány évvel ezelőtt kifejlesztett mesh technológia, amely az egyetlen router helyett több, kisebb wifis csomópontot kínál, így az eszközök mindig a hozzájuk legközelebb lévő egységhez képesek csatlakozni. Ennek a rendszernek a használatával a wifi lényegesen erősebb és stabilabb tud lenni, így elkerülhetőek az olyan kellemetlenségek, mint az akadozó internet vagy a gyenge jelerősség.

A piacon egyre több gyártó kínál mesh wifit, mi a Tenda tavaly piacra dobott Nova MW12 nevű rendszerét kaptuk meg, ami többféle kiszerelésben és variációban érhető el. Hozzánk a kétegységes változat jutott el, amely a gyártó ígérete szerint 350 m2-nyi terület lefedésére alkalmas.

Tenda Nova MW12
Ízléses fekete dobozban érkezik a Tenda Nova MW12 mesh

Ahogy a képeken is látható, kifejezetten szép és elegáns eszközről van szó, amely jól passzítható szinte minden lakás berendezéséhez. Nincs rajta semmi csicsa, csak egy egyszerű ezüst Nova-felirat és egy lámpa, amely jelzi, ha az eszköz működik. A hátoldalon alul helyezkednek el a csatlakozók, egy WAN/LAN és két LAN portot találunk.

Tenda Nova MW12
Letisztult dizájn, ami remekül illik szinte bármilyen stílusú lakásba.

A kis és kompakt dizájn ellenére igen jó teljesítményt nyújt, a 2033 Mb/s maximális adatátviteli sebesség már jónak mondható, ehhez a 2.4 GHz-es és a 5 GHz-es szabványt is használja a rendszer. Az MW12-es típus maximum 12 node-ot tud kezelni, amellyel összesen 120 eszköz kiszolgálását képes biztosítani. A node-okban 900 MHz-es processzor munkálkodik, amelyet 256 MB memória támogat, ami több, mint elegendő egy router számára.

Az eszköz beüzemelése gyerekjáték, semmiféle számítógépes szakismeret nem szükséges hozzá, így tulajdonképpen még azok is könnyen beállíthatják, akik egyébként egyáltalán nem mozognak otthonosan az informatikában. Csupán annyi a teendő, hogy az elsődlegesnek választott eszköz WAN portjába beledugjuk a modem LAN portjából jövő UTP kábelt, majd csatlakoztatjuk az áramforráshoz. A beállítási idő (körülbelül 30 másodperc) leteltét követően mobilkészülékünkkel csatlakozunk a mesh rendszer wifi hálózatához, majd a Google Play áruházból letöltött Tenda WiFi applikáció utasításait követve megadjuk új otthoni hálózatunk nevét és jelszavát, valamint csatlakoztatjuk a második egységet. Körülbelül két perc az egész, és már működik is a kiterjesztett hálózatunk.

A beállítás igazán könnyű, laikusok számára is pofonegyszerű.

Mind közül a legfontosabb kérdés persze az, hogyan szerepelt az eszköz, melyet a teszt során egy kisebb méretű családi házban próbáltunk ki. Véleményünk alapján a Tenda Nova MW12 sebessége korrekt, végig folyamatos kapcsolattartást biztosít, nincsenek vakfoltok, és az eszközök is könnyen és egyszerűen csatlakoznak egyik egységről a másikra, így még a ház legtávolabbi pontján (esetünkben a kert sarkában) is tökéletes hálózati elérést képes biztosítani. A hagyományos routeres megoldással ellentétben nem tapasztaltuk, hogy a net ledobott volna, végig stabil és gyors maradt, egyszóval hibátlanul hozta, amit elvártunk tőle.

Tenda Nova MW12

Bár a Tenda Nova MW12 nem olcsó mulatság, jelenleg 58 800 forintot kérnek el érte, fontos kiemelni, hogy ezért cserébe két egység jár, amely tökéletesen alkalmas közepes és nagy háztartások számára. Ha a teljesítmény a lényeg, akkor értelemszerűen találunk nála gyorsabbat, ugyanakkor számtalan érv szól mellette: egyrészt az árkategóriájához képest szépen teljesít, másrészt jóval többet tud azoknál a beugró szintű, olcsó mesh készülékeknél, amelyeket néhány tízezerért megkapni a boltokban.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!