Megéri megvenni az Acer új laptopját? Mire jó? Kinek jó? Megnéztük közelről: Acer Nitro 5 vélemény.

Acer Nitro 5

Az Acer annyira komolyan veszi a játékosokat, hogy már két saját gamer almárkát is útjára indított. A Predator a luxibb, a Nitro pedig a fapadosabb, és a közelmúltban ez utóbbi család bővült egy masinával, egészen pontosan az Acer Nitro 5 2021-es verziójával. Megkaptuk egy rövid időre, hogy megnézzük mit tud, mire jó és kinek érheti meg beruházni rá.

Acer Nitro 5

Gamer dizájn

Mostanában megfigyelhető trend, hogy néhány gyártó, így például az MSI vagy a Lenovo) tök elegáns, full letisztult üzleti gépet idéző külsőbe csomagolja gamer masináját. Na de az Acer Nitro 5 nem ilyen, ennél maradtak a hagyományos formai elemeknél.

Acer Nitro 5

Azaz tele van kitüremkedésekkel, látványos beömlőkkel, spoilerszerű elemekkel, és kicsit a sportautók motorháztetejét, illetve orrát idézi a megjelenése. De azért sikerült a határon belül maradni, és a végeredmény nem lett bazári vagy ízléstelen. Azt meg kell jegyezni, hogy a készülékház nem fémből, hanem műanyagból készült, és ez a tapintásán érződik is.

Kialakítás: Hagyományos, nem kihajtható, tabletként nem használható hordozható számítógép.
Szín: Fekete, némi piros beütéssel.
Strapabíró kialakítás: Feletsd el! Vigyázni kell rá.
Ujjlenyomat olvasó: Nem találtunk ilyesmit.

Acer Nitro 5
Csatlakozók: HDMI 2.0, USB Type-C (USB 3.2), USB 3.2 (Gen 2.), 2x USB 3.2 (Gen 1.), Gigabit Ethernet, 3,5 mm analóg audió (fejhallgató + miki kombinált). Nem rossz, de a DisplayPortot hiányoltuk. A laptop ugyanis G-Sync támogatású, de ennek hiányában a monitorokra nem lehet kitolni a dinamikusan változó képfrissítési rátájú videójelet.
Zsanérok: Könnyen nyithatóak, stabilan tartják a képernyőt.

Acer Nitro 5
Méretek: 363.4 x 255 x 23.9 mm. A széle-hossza értelemszerűen adott, de a vastagságán látszik, hogy itt nem egy cuki-szexi lifestyle notiról van szó. A durván 2,5 centi ma már kifejezetten vaskosnak számít.
Súly: 2,3 kili. Hát itt sem hozza az ultrabook szintet, hiszen ott már a másfél kiló is nehéznek számít, de a gamer ligában ez átlagos tömegnek számít. Mindent összevetve még mindig egy viszonylag egyszerűen hordozható termékről van szó, és a külső táp mérete sem vészes (annyira). Egy átlagos hátizsákba gond nélkül be lehet pakolni.

Kijelző

Paneltípus: IPS LED LCD, nem érintésérzékeny.
Méret: 15,4 inch. Kellően nagy.
Felbontás: Full HD (1920×1080 képpont) felbontás, ebben a méretben ez ma már átlagosnak számít.
Tükröződésmentes bevonat: Igen. Szerencsére! Nagyon hasznos.

Acer Nitro 5
Fényerő: A méréseink szerint 305 nit, nem rossz, de azért nem is kiemelkedően jó. Szobában, irodában ezzel a fényerővel gond nélkül lehet használni, de a napfényben már alig látszik belőle valami. Ám ez alapvetően egy benti használatra szánt modell, így ezzel nincs is gond.
Kontraszt: 1264:1, átlagos.
Betekintési szög: Teljesen jó, hiszen csak akkor kezdenek fakulni a színek, ha olyan 168-170 fokos, kiszorított szögből nézzük. Invertálódás nincs, azaz a pirosból nem lesz “kék”, a szürkéből pedig sárga.
Színek: A “fekete” a paneltechnológiából fakadóan nem az igazi, sötétben inkább igen sötét szürkének tűnik. A többi árnyalattal nincs különösebb gond, a tónusok szépek, természetesek, de különösebben ragyogónak nem neveznénk őket. A képalkotási eljárásból fakadó fátyolosság itt is érezhető, a színtér lefedettség pedig meglehetősen átlagos (107,3 % sRGB a méréseink szerint).

Acer Nitro 5
Mozgásmegjelenítés: Hibátlan, ugyanis akadozás nincs, egyéb anomáliáktól (remegő aura, vibrálás, utánhúzás) is megkímélt.
Maximális képfrissítési ráta: 144 Hz. Azaz másodpercenként ennyi képkocka megjelenítésére képes a kijelző. Ez lényegesen jobb, mint az átlagos 60 Hz-es panelek, emiatt az azoknál megszokottnál finomabb, folyamatosabb a mozgás, ami alapvetően a játékoknál fontos. De az is tény, hogy már vannak olyan notebookok (igaz drágábbak), amelyek ennél többet, pl. 240 Hz-et tudnak.
Dinamikusan változó képfrissítési ráta: Igen, támogatja a technológiát (G-Sync), aminek számos előnye van.
Homogenitás: A fényerő eloszlása kellően egyenletes, így foltok-felhők nem tűnnek fel a képernyőn.

Teljesítmény

Hardver: A nálunk járt változat 10. generációs (azaz nem a legújabb) Intel Core i7 processzort, 16 GB RAM-ot (a gyári kiszerelés 8 GB-os, csak már beleraktak a tesztgépbe +8 GB-t), Nvidia GeForce RTX 3060 mobil videókártyát tartalmaz. Ez ma a gamer laptopok között az átlagosnál erősebbnek, de messze nem csúcskategóriának számít. A jobb asztali gamer gépekkel pedig aztán pláne nem játszik egy ligában.

nitro 5 teszt
Mire jó?: Rendben, de mit is jelent ez a valóságban? Nos Full HD mellett gyakorlatilag bármilyen játék futtatására képes, olykor kisebb kompromisszumokkal persze. Az új Assassin’s Creed csúcsbeállítások mellett képregénnyé vált például, de a Call Of Duty: Warzone, a Psychonauts 2 vagy a FIFA 2021 simán ment a legjobb grafikai opciók mellett. Emellett akár tervező, videós, 3D-s vagy profi grafikus szoftverek futtatására is alkalmas, az már más kérdés, hogy ez utóbbiakra a gép a kijelzője miatt nem feltétlenül optimális választás. Netezésre, levelzésre, chatelésre, szövegszerkesztésre, filmezésre stb. persze kiválóan alkalmas.
Háttértár: 512 GB PCIe NVMe SSD. Már ott tartunk, hogy lassan ez a minimum, hiszen vannak játékok, amelyek önmagukban elfoglalják a tárhely nagy részét. A sebességre viszont nem lehet panasz, legalábbis mi semmilyen anomáliát nem tapasztaltunk. És az is igaz, hogy egyszerűen bővíthető a háttértár SSD-vel vagy HDD-vel, ha valaki elégedetlen a kapacitással.

nitro 5 teszt
Melegedés: Ikerventillátoros hűtőrendszer került bele, de ez sem képes teljesen kiküszöbölni a készülékház átforrósodását. De szerencsére ez csak a felső részen érzékelhető, a billentyűzet és a tapipad környékéről hatékonyan vezették el a hőt. Emiatt a melegedés nem igazán zavaró. Egyébként a processzor csúcsteljesítményen a méréseink alapján 91,4 fokig melegedett fel, a grafikus vezérlő pedig 87 fokon “állt meg”. Ez azért távol van az ideálistól, de hát minden noti hasonló gondokkal küzd, szóval azt nem mondjuk, hogy különösebben meg voltunk lepve.

Vezérlés

Numpad: Van külön oldalsó, számokat tartalmazó panel.
Szigetes elrendezés: Igen, ez a legjobb.
Háttérvilágítás: Igen. Remek, sötétben is használható.

nitro 5 teszt
Kényelem: A gombok nagy méretűek, és kellően stabilak, az ellenállásuk megfelelő, viszont a nyomásút túl nagy. Ez játéknál nem gond, de a hosszútávú gépelésnél nem olyan kényelmes megoldás.
Tapipad: Kellően nagy és stabil, érzékenysége állítható. Nem kopog, nem mozog, kifejezetten kényelmesen használható.

Energia

Akkumulátor: 57,5 Wh kapacitású akksival szerelték fel, amely ebben a kategóriában finoman szólva sem számít különösebben jónak.
Üzemidő: Az üzemidő használattól függően 2-7 óra között alakul 50 százalékos fényerő mellett. Azaz átlagos, hétköznapi használat (netezés, chatelés stb.) mellett elfogadhatóan sokáig bírja, de ha meghajtuk a vasat, akkor drámaian lecsökken az üzemidő. Egy nagyobb telep jobb lett volna….

nitro 5 teszt

Hang

Hangszórók: A cég azt ígéri, hogy páratlan hangélményt kapunk, de a valóságban pont úgy szól, mint minden más notebook. Azaz basszusok nincsenek, a dinamikát el lehet felejteni, a végeredmény élettelen, steril, egy gagyibb mobil BT speaker is simán leveri. A hangerő közepes, még csutkára feltekerve sem kell a kezünket a fülünkre tapasztani. Durva hibákat nem tapasztaltunk, de azt igen, hogy a finom részeket hajlamos elkenni, és enyhe zajosodás is megfigyelhető.
Fülhallgatóval: Nagyon jó hangminőséget produkál, akár zenehallgatásra is alkalmas így a termék.

nitro 5 teszt

Ár

Acer Nitro 5 (AN515-55 77YZ) – ~550 000 forint. Borzasztóan elszálltak mostanra az IT eszközök árai, de ettől függetlenül az ért sokkoló az árcédula. A legrosszabb, hogy egyáltalán nem mondhatjuk túlárazottnak, a tudásának ez az összeg simán megfelel, sőt.

Kinek ajánljuk – Acer Nitro 5

– Játékra is alkalmas notebookot keres
– Fontos az átlagosnál nagyobb teljesítmény
– Ki tudja használni a nagy képfrissítési rátát
– Sokoldalú gépet keres, amit azért nem akar minden nap hurcolászni
– Gamer dizájnú laptopban gondolkodik

Kinek nem ajánljuk – Acer Nitro 5

– Belépő szintű olcsó laptopra vágyik
– Ultramobil, ultrakönnyű gépet keres
– Grafikai munkára használná a notit
– Fontos a kiemelkedő üzemidő

Még több információ az Acer Nitro 5 laptopról a termék hivatalos honlapján

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!