Igen, elképesztő bulváros a dolog, és befogott orral írunk róla, de Mr. Goxx, a kriptokereskedő hörcsög heteket töltött vétellel és eladással.
Mióta a Jóisten rendelkezésre bocsájtotta a fejlett világ számára a szélessávú internetet, és kamerát adott az oroszok kezébe, a világ sokkal szórakoztatóbb hely lett. Csakhogy a bevodkázott moszkvai jelenetek mellett egyéb érdekességek is fellelhetőek a világhálón. Például hörcsögök, amelyek képesek videojátékokat tolni, most pedig itt egy újabb rágcsáló, ami kriptovalutákkal kereskedik.
A Mr. Goxx nevet viselő négylábú egy apró otthonban él, ahol az ilyesfajta állatkák esetében alapértelmezett kerék is helyet kapott, két alagút mellett. A hörcsög a kerékben futva „kiválasztja”, hogy melyik kriptovalutával szeretne üzletelni, majd pedig az „vétel” és „eladás” elnevezésű alagúton keresztülmenve határozza meg a tranzakció jellegét. A „szándékkerék” egy Arduino Nano számítógéphez van csatlakoztatva, és ez érzékeli azt is, hogy Mr. Goxx éppen venne vagy eladna. Érdekesség, hogy az állat tényleges ügyleteket hajt végre, mivel az indulótőkéje szűk 330 € volt, amiből egy hónap alatt közel 30 €-t sikerült „elkereskednie”. Ez pedig azt jelenti, hogy bár értelemszerűen nem tudatosan, de nem is gazdálkodott olyan rosszul a tőkéjével. Mr. Goxx, a kriptohörcsög azonban még nem fejezte be a kereskedést, továbbra is lelkesen ad és vesz, bár nem valószínű, hogy ennek tudatában van.
[sc name=”facebook” ][/sc]