Milyen paraméterekre, funkciókra, szolgáltatásokra kell figyelni, ha valaki játékra (is) keres televíziót? E témakört jártuk körbe egy Samsung Neo QLED tv segítségével.
Gaming és a televíziók
Az nem is lehet kérdés, hogy a televízió szerepe mára jelentősen megváltozott. A tradicionális tartalomfogyasztási és használati módok átalakultak. Egyre többen vannak, akik a konzolokhoz (Xbox, PlayStation, Switch) vagy PC-hez csatlakoztatnák a nagyméretű kijelzővel felvértezett tévéjüket, és egy vásárlási döntés meghozatala során az is fontos súllyal esik latba, hogy egy készülék játékra mennyire alkalmas.
Természetesen a nagy gyártók némelyike a fejlesztési stratégiák megalkotása során erre is figyel, így 2021-ben megtalálhatóak a boltokban olyan televíziók is, amelyeket kitömtek extra funkciókkal, illetve paramétereik passzolnak a játékosok igényeihez. Tipikusan ilyen termék a Samsung QN90A, amelynek segítségével bemutatjuk, hogy milyen egy jó gamer tv, illetve mire érdemes figyelni, ha valaki játékra (is) szánná a televízióját.
Képfrissítési ráta
A játékok esetében az a jó, ha minél magasabb ez a szám, és a televíziók esetében jelenleg a 120 Hz jelenti a csúcsot.
Ez azt jelenti, hogy az ilyen modellek a megszokott 60 képkocka dupláját képesek egy másodperc alatt megjeleníteni.
Ennek köszönhetően a látott kép folyamatosabb, a képi információk gyorsabban jutnak el a nézőhöz, ami adott esetben döntő is lehet például egy akciójátéknál. A Samsung Neo QLED televíziói, és így az említett QN90A is 120 hertzes készülékek értelemszerűen.
Dinamikusan változó képfrissítési ráta
Ha a PC vagy játékkonzol videókártyájából nem 120 képkocka érkezik másodpercenként, akkor a zavaró képtörés vagy akadozás effekt jelentkezhet. Ezt hivatott orvosolni a VRR (Variable Refresh Rate), azaz dinamikusan változó képfrissítési technológia, amely a már említett képfrissítési rátát a képjelekhez igazítja. A Samsung QN90A is támogatja ezen eljárás használatát, aminek köszönhetően így kiküszöbölhetőek az említett anomáliák, és jobb lesz a látott képi világ. A dinamikusan változó képfrissítési ráta technológia működéséről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.
Input lag
Az inpug lat vagy más néven bemeneti késleltetés azt mutatja meg, hogy a beérkező képi jel milyen sebességgel jelenik meg a képernyőn. Ezredmásodpercben (ms) adják meg, és értelemszerűen minél kisebb ez a szám, annál jobb a készülék. Nagy input lag esetén azt tapasztalhatjuk, hogy hiába mozdítjuk meg az egeret, a mutató csak látványosan később mozdul meg, ez pedig a játékoknál kifejezetten hátrányos lehet.
Jelenleg a legjobb tévék már 10-13 ms bemeneti késleltetést produkálnak, ami remek érték. Nagyjából 20 ms-ig egyébként nincs nagy baj, de onnan azért már kifejezetten zavaróvá válik a dolog. A Samsung a legtöbb nagy tévégyártóhoz hasonlóan irgalmatlan energiákat mozgat meg a bemeneti késleltetés csökkentése érdekében és e téren idénre már igen jó eredményeket értek el. Az AI Neo Quantum Processor képjavító chippel ellátott készülékeik, és így QN90A esetében is 10,5 ms körül alakul az input lag a méréseink szerint.
Játék mód
A Samsung Neo QLED tévékben már megtalálható a kifejezetten játékokhoz optimalizált „Játék mód”, amelynél az összes beállítás automatikusan változik, hogy a lehető legjobb legyen a játékélmény. Természetesen ehhez nem kell ragaszkodni, a felhasználó ettől még manuálisan módosíthat az egyes paramétereken, funkciókon, ez csak egy kényelmi extra.
HDMI 2.1
Az új generációs játékkonzolok is képesek már a 4K felbontású, másodpercenként 120 képkockát tartalmazó képi jelek létrehozására, amelynek fogadására azonban a legjobb HDMI 2.1 szabványú csatlakozókra van szükség. Azaz, hiába van valakinek egy PlayStation 5 vagy Xbox Series X gépe vagy egy csúcs gamer notebookja, PC-je, ha a televíziója egyszerűen nem képes kezelni az azok által küldött képi tartalmakat a HDMI 2.1 port hiányában. Ezért tehát ha valaki játékra is használná a televízióját, akkor létfontosságú, hogy legyen rajta ilyen típusú csatlakozó.
Fényerő és HDR
A maximális fényerő az úgynevezett HDR, azaz nagy dinamikatartományú tartalmak elterjedése miatt egyre fontosabb. Már a játékok közt is egyre több az ilyen, és az említett új konzolok is képesek már az ilyen típusú játékok kezelésére. Az, hogy mennyire látványos a HDR, azaz mekkora a különbség a világos és sötét képrészletek között, alapvetően függ egy termék maximális fényerejétől.
Ebben pedig a Mini LED háttérvilágítású kvantumpontos Neo QLED televíziók jelenleg a világon a legjobbak közé tartoznak.
Akadnak olyan Samsung televíziók, amelyeknél a maximális fényerő eléri a 3000-4000 nitet, ami lényegesen több mint amit például a hagyományos LED LCD (maximum 600 nit) vagy az OLED (maximum 1100 nit) produkálnak.
Hang
A játékélményhez sokat tehet hozzá a jó megszólalás, és a normális sztereó hangtér pedig kifejezetten hasznos lehet. Például az autós programoknál így hallható, hogy melyik oldalról akarnak előzni, vagy a lövöldözős daraboknál pedig, hogy honnan támadnak az ellenfelek. Tehát nem árt, ha a tv az átlagnál komolyabb integrált hangrendszerrel bír. A Samsung QN90A például a hagyományos kétcsatornás helyett egy 4.2.2 csatornás, ikermélysugárzóval, és a készülékház tetejére épített hangszórókkal kiegészített audió rendszert kapott. Ráadásul nem hiányzik belőle a cég egyik nagy újítása, az Object Tracking Sound+ (OTS+) technológia sem, aminek köszönhetően a képernyő azon részéről érkezik a hang, ahonnan a tartalom szerint egyébként jönnie kéne.
[sc name=”facebook” ][/sc]