A DART-nak nevezett űrprogram keretében kilőttek egy űrszondát a világűrbe, hogy szándékosan összeütköztessék egy aszteroidával.
Az emberiség kihalását számba vevő forgatókönyvek között előkelő helyen szerepelnek azok a történetek, amelyekben óriási aszteroida csapódik a bolygóba, elpusztítva rajta minden életet. Bár az, hogy a Földet eltalálja egy nagyobb aszteroida, a Jupiternek hála elég valószínűtlen, azért nem árt rá felkészülni, ezért is döntött úgy a NASA, új missziót indít annak érdekében, hogy kiderítsék: egy Földről indított szerkezet képes-e eltéríteni egy aszteroidát, ami a világvégével fenyeget.
A DART (Double Asteroid Redirection Test) űrprogram keretében magyar idő szerint szerda reggel, 7:21-kor lőtték ki az űrszondát Kaliforniából. Az űrhivatal a SpaceX Falcon 9-es rakétájával indította útnak a szerkezetet, amelyet a Dimorphos nevű, körülbelül 160 méter átmérőjű meteornak fognak ütköztetni.
Az összecsapásra azonban még várni kell, az ételautomata méretű űrszonda mintegy 11 millió kilométer utat tesz meg a Földtől, és a tervek szerint valamikor jövő szeptemberben ütközik majd össze az égitesttel. A teszt során arra keresik a választ a kutatók, hogy egy nagy sebességgel becsapódó szerkezet képes-e megváltoztatni egy aszteroida röppályát, ezzel elhárítva a Földdel való ütközést.
A NASA tudósai májusban összeültek, és kiszámolták, hogy körülbelül mennyi időre lenne szükség ahhoz, hogy egy gyilkos aszteroidát eltérítsenek a Földtől, és az eredmény nem sok vígasszal szolgált. A szakemberek szerint legalább 5 évet venne igénybe, hogy megmentsék a Földet a fenyegetéstől, ami különösen elkeserítő annak fényében, hogy a kutatók sem látnak minden aszteroidát évekkel előre.
[sc name=”facebook” ][/sc]