Karácsonyig megnyílik az első magyar kriptotőzsde

Az áttörés éve lett 2021 a hazai kriptopiac világában, december elején az első magyar kriptotőzsde is megnyílik.

December eleje egy újabb mérföldkő lesz a hazai kriptovilágban, ekkor indul el a magyar alapítású New Change Kriptotőzsde. A börzén a New Chance tokenje mellett természetesen más tokenek, például a bitcoin megvásárlására is lehetőség nyílik itt, ráadásul az iparági átlagnál jóval kedvezőbb járulékos költségekkel. „Az első magyar kriptotőzsde nemcsak azért vonzó ajánlat, mert magyarul is elérhető minden információ hozzá, hanem azért is, mert nagyon kedvező tarifákat kínál” – jegyzi meg Rostás Sándor, a New Chance Coin (NCE) alapítója.


Soha nem látott népszerűségre tettek szert a kriptovaluták idén. A kriptopénzek együttes piaci kapitalizációja novemberre megközelítette a 3 ezer milliárd dollárt. Összehasonlításul, ez körülbelül az Egyesült Királyság gazdaságának a méretével megegyező összeg. A bitcoin darabonkénti értéke meghaladta már a 60 ezer dollárt is, ami azt jelentette, hogy nagyobb értéket képvisel, mint a villanyautók sztárjának számító Tesla. „A virtuális pénzekre irányuló reflektorból a magyar kezdeményezésekre is jutott fény” – mondja Rostás Sándor.

A 100 százalékban hazai cég két magyar kripto-fizetőeszközt is megjelentetett. Elsőként július 17-én az NCE nevű tokent, majd nem sokkal később a WNCE nevű tokent is piacra dobta azzal a nem titkolt céllal, hogy a magyar befektetőket is megnyerje magának. „Mind a két token kezdettől fogva népszerű a holderek, azaz a vásárlók körében. Az indulást követően hamar elértük a több millió dolláros MarketCapot, ami gyakorlatilag a befektetés aktuális értékét jelöli” – mondja Sándor, hozzátéve: kezdetben volt olyan szemfüles befektetőjük, aki 20 ezer forintból képes volt 3 millió forintos haszon realizálására.

A kriptopénzeknek nem csak a funkciója, de a kereskedelme is eltér a hagyományos részvényekétől. Ez azt jelenti, hogy egyszerre, egy időben több tőzsdén adják-veszik az adott tokeneket– érzékelteti Bali János, a cég műszaki igazgatója.

A szakember szerint a virtuális pénzek világában fontos tudni azt is, hogy bárki dönthet úgy, hogy a kriptopénzek kereskedésével kezd foglalkozni.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?