A jövőben sokkal könnyebb dolgunk lehet, ha problémába ütközünk: a Facebook már teszteli az új szolgáltatást, amely lehetővé teszi, hogy élő emberrel lépjünk kapcsolatba, ha segítségre van szükségünk.
Aki fent van a Facebookon, az jó eséllyel találta már magát szembe valamilyen problémával, hiszen a közösségi oldal tele van buggal, hibával. Az immár Meta néven tevékenykedő vállalat most látta elérkezettnek az időt, hogy élő ügyfélszolgálatot vezessen be a közösségi oldalra, igaz egyelőre csak az Egyesült Államokban és angol nyelven.
A Facebook-felhasználók korábban hibabejelentés formájában kérhettek segítséget, amit vagy megoldottak vagy nem, és a legjobb esetben is napokat kellett várni a probléma elhárítására. A jövőben ez sokkal egyszerűbb és kényelmesebb lehet, robot helyett ugyanis valódi, hús-vér emberrel vehetjük fel a kapcsolat a csevegőablakban, aki remélhetőleg gyorsabban tud majd segíteni, hogy a hiba megszűnjön.

A Facebook egyébként már teszteli a funkciót, amely az alkalmazáson keresztül lesz majd elérhető el, és egyelőre csak fiókzárolással kapcsolatos ügyekben lehet igénybe venni. Jó hír, hogy a vállalat elmondása szerint a jövőben minden esély megvan rá, hogy az angol mellett más nyelveken, a világ több pontján is elérhető legyen az élő ügyfélszolgálat.
[sc name=”facebook” ][/sc]




