Végre megérkezett az agyonlőhetetlen iPhone 13 Pro

A konkrétan iPhone 13 Pro Stealth 2.0 nevű kivitel akár életet is menthet, ha valakire rálőnek, és a zsebében lévő telefont találják el. 

Nem is olyan régen írtunk arról, hogy az orosz Caviar iPhone 2 darabkákat épít be a legújabb modellbe, most pedig itt a következő dobásuk. A sokszor elmebeteg módon drága változtatásairól ismert brigád elkészítette az iPhone 13 Pro Stealth 2.0 modellt, amelynek különlegessége, hogy golyóálló. A 6 370 dolláros (2,1 millió forint) eszköz a cég szerint ideális lehet katonák és fegyveres őrök számára, illetve bárki másnak, akinek az álma egy golyóálló telefon. Elsőre természetesen nehezen körvonalazható, hogy miért is jó, ha a zsebben lapuló telefont nem fogja a golyó, de számtalan filmben láthattuk, hogy az adott szereplő életét egy medál, vagy zsebben lévő cigarettásdoboz, laposüveg, kis biblia, stb mentette meg.

Ehhez a biztonsági szinthez azonban kompromisszumokat kellett kötni, ami ebben az esetben a hátsó kamerák eltávolítását jelenti. Tekintettel arra, hogy ez a páncélzat ugyanaz az anyag, mint amit a golyóálló mellényekben és a páncélozott személyszállító járművekben használnak, valahol érthető a lépés. A Caviar összesen 99 darabot kíván értékesíteni, és mind iPhone 13 Pro, mind iPhone 13 Pro Max kivitelben elérhető a drágaság. Aki esetleg nem szeretné megnézni a videót, annak elmondjuk, a golyót valóban megfogja a ház, ellenben a telefon használhatatlanná válik a találat után. De ha valaki olyan szerencsés, hogy pont az eszközt találja el a neki szánt golyó, valószínűleg nem azon  siránkozik majd, hogy jaj, oda lett a szép iPhone.

[sc name=”facebook” ][/sc]

 

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?