Ne csináljunk semmit, csak hagyjuk, hogy magával ragadjon ez a drónvideó

Ami egyébként tavalyi, de a lenyűgöző tartalmak sosem vesztik aktualitásukat, mint ahogy ez a drónvideó sem. 

Egy szűk évtizede még a legtöbben furcsán nézték a boltokban kapható drónokat, és aki esetleg be is szerzett egyet, eleinte elég nehezen tudott boldogulni vele. Aztán telt és múlt az idő, egyre profibb cuccok jöttek, amelyeknél szinte csak a kreativitás szabott határt annak, hogy milyen látványt teremtenek velük. Persze nem vitatjuk, hogy egy profi pilóta is kell, aki olyan felvételeket lő, mint ami az eddigi – egy felvételből készült – leghosszabb videójában látható. A filmecske a St. Gallen Egyetemen lett felvéve, és minden egyes helyszíne, illetve jelenete precíz, pontos tervezést és kivitelezést igényelt.

Az anyag a New Step Mediának köszönhető, amely egy olyan ügynökség, ahol a filmekért, a tartalomért és a történetmesélésért élnek. Nos, ebben a háromperces videóban elég erőteljesen jelen van minden, ami ezt a filozófiát kifejezi. Tekintve, hogy a csapat tagjai eleve tévéseknek lettek képezve, igencsak képben vannak azt illetően, hogyan lehet képekben átadni különféle érzéseket, benyomásokat. Mindemellett valóban elismerést érdemel a pilóta tevékenysége is, aki vérprofin vezette végig a drónt az egyes helyszíneken. Nekünk pedig, átlagpolgároknak egy kis betekintést nyújt az anyag abba, hogy szerencsésebb országokban hogyan néz ki egy egyetem. Végezetül még annyit, hogy igen, ez egy tavaly májusi anyag, és elnézést kérünk, amiért csak most jött velünk szembe, de annyira lenyűgöző, hogy úgy voltunk vele, bőven itt a helye még 2022-ben is.

[sc name=”facebook” ][/sc]

 

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?