A halhatatlanság titkát keresi Jeff Bezos

Jeff Bezos, az Amazon alapítója, a világ második leggazdagabb embere meg van győződve, hogy a halhatatlanság nem elérhetetlen. Be is fektetett egy startupba, hogy tudósok segítségével kifejlesszenek egy technológiát, amely képes legyőzni a halált. 

Bár már számtalan betegséget tudunk gyógyítani, azzal senkinek sem mondunk újat, hogy minden élő szervezet egy öregedési folyamaton megy keresztül, és minden esetben halállal zárul a történet. Akadnak azonban olyanok, akik nem fogadják el, hogy az elmúlás az élet természetes velejárója, és mesterséges intelligenciát, robotikát és mindenféle sci-fibe illő technológiát bevetnek, hogy legyőzzék a halált.


Jeff Bezos tavaly júliusban lépett le az általa alapított Amazon éléről, ám ahelyett, hogy pihenéssel töltené nyugdíjas éveit, Blue Origin nevű űrkutatási cégén keresztül a világűrt igyekszik meghódítani, most pedig kitalálta, hogy megvalósítja régi álmát, és kifejleszti a halhatatlanságot lehetővé tevő technológiát.

A milliárdos a frissen alakult Alto Labs nevű startupba fektet be, amely a közelmúltban felvette Hal Barront, a GlaxoSmithKline gyógyszeripari óriás tudományos főigazgatóját. A csapatot Barron mellett olyan tudósok erősítik, mint Dr. Shinya Yamanaka, aki 2012-ben orvosi Nobel-díjat kapott őssejtkutatási munkájáért, valamint Jennifer Doudna, aki a 2020-ban kiérdemelte a kémiai Nobel-díjat a CRISPR/CAS9 nevű génszerkesztő program feltalálásáért.

Bezos összesen mintegy 3 milliárd dollárral járult hozzá a startup elindításához, ám nem az Amazon-alapító az egyetlen, aki támogatja az ötletet, Jurij Milner orosz-izraeli milliárdos is beszállt az öregedésgátló technológia fejlesztésébe. Az Alto Labs végcélja, hogy megvalósítsák a biológia újraprogramozást, amellyel elméletben képessé válik a test, hogy megfiatalítsa önmagát.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?