e book olvasó

Könyvmolyként nehezen veszi rá magát az ember, hogy haladjon a korral, hiszen a megszokott papír alapú könyvek illatával, a lapozgatás élményével, a különböző színekkel és formákkal valljuk be nehezen tud versenyezni a technológia. Pont így voltam ezzel én is, ám mikor egy tesztre váró e-book olvasó landolt a dolgozóasztalomon, azt gondoltam, most vagy soha: végre kiderül, vajon a modern eszköz tud-e nálam a hagyományos könyv nyomdokaiba lépni.

Bár az e-book olvasó megjelenése nagy riadalmat váltott ki a könyvkiadói ipar berkeiben, napjainkra kijelenthető, hogy a digitális társ nem volt képes kiszorítani a nyomatott könyveket, és a papír alapú történetek továbbra is makacsul vezetik az eladási listákat. Bár a tartalom szempontjából értelemszerűen nincs különbség, az olvasás élménye viszont mégiscsak más, hiszen nincs meg a papírlapok érintése, a lapozgatás öröme, hogy a friss papír illatáról már ne is beszéljünk. Az e-book olvasóknak ugyanakkor megvannak a maguk nyilvánvaló előnyei, kezdve rögtön azzal, hogy egy kis kompakt készülékben egy egész könyvtárnyi olvasnivaló elfér, az elektronikus könyvek kiállításához ráadásul fákat sem kell kivágni (hüpp-hüpp).

Hozzám a PocketBook InkPad Lite nevű e-book olvasó érkezett be tesztre, amely 236.2 x 173 mm méretével egy igencsak impozáns darab, picivel nagyobb is, mint egy átlagos méretű könyv. Ennek megfelelően 9.7 colos kijelzője is méretesebb a megszokottnál, így akár tankönyveket is kényelmesen olvashatunk rajta, ráadásul a látássérültek számára is megkönnyítheti az írott szöveg befogadását. Méretéhez képest a súlya meglepően könnyű, mindössze 369 g, ami azért is jó hír, mert kényelmes hordozni, és a kézben tartása sem okoz fáradságot.

A kijelzőt egy jól értelmezhető káva öleli körbe, a készüléktest jobb oldalán (közvetlenül a kijelző mellett) található a ki- és bekapcsológomb, illetve itt tudunk jobbra és balra lapozni, valamint a főmenübe visszalépni. A készülék jobb oldalán kapott helyet a töltéshez szüksége USB-C port, valamint egy MicroSD kártyaolvasó, amellyel 128 GB-ig bővíthetjük az alap 8 GB belső tárhelyet. A készülék hátulja kifejezetten elegáns lett, a bordázott, sötétszürke hátlap a PocketBook felirattal igazi telitalálat.

e book olvasó
Ízléses papírdobozban érkezett a PocketBook InkPad Lite.

Ha első alkalommal kapcsoljuk be az eszközt, el kell végeznünk a szükséges alapbeállításokat, például meg kell adnunk a nyelvet, amelyen a továbbiakban használni szeretnénk a készüléket. Szerencsére a magyar nyelvet is ismeri az eszköz, így a beállítási hercehurcával is könnyen elboldogulhatunk. A legtöbb piacon kapható e-book olvasóhoz hasonlóan a PocketBook InkPad Lite csak fekete-fehér képek megjelenítésére képes, illetve hangszóró sincs benne, így hangoskönyvek és zenék lejátszására sem alkalmas.

Ami a képernyőt illeti, a fényerő mellett a színhőmérsékletet is személyre szabhatjuk, így valóban a nekünk legmegfelelőbb módon, rosszabb fényviszonyok között és akár este, sötétben is tudunk olvasni anélkül, hogy bárkit is zavarnánk az eszköz fényével. Itt érdemes megjegyezni, hogy létezik egy úgynevezett automatikus mód, amely a napszaknak megfelelően módosítja a beállításokat, de ezt bármikor kedvünk szerint megváltoztathatjuk. A képernyő egyébiránt valóban könyvszerű érzetet kölcsönöz az olvasónak, a felülete sem tükröződik, és ami szintén fontos, hogy a szemet is kíméli, legalábbis a tesztidőszak alatt nem tapasztaltam a monitor-bámulással járó, jól ismert szemfáradságot, pedig újdonsült e-book olvasó használóként ez volt az egyik legnagyobb félelmem a készülékkel szemben.

e book olvasó
Egy átlagos könyvnél picivel még nagyobb is.

A PocketBook InkPad Lite egy híján húsz könyvformátum támogatására képes, és ez igen bőséges kínálat ahhoz, hogy az egyszerű regényektől kezdve, a szakkönyveket át az albumokig, szinte mindennel elboldoguljon. Szintén örömre ad okot, hogy van előre telepített tartalom is az olvasón, méghozzá nem is kevés. Olyan klasszikusokat találunk a kínálatban, mint Franz Kafka vagy Émile Zola, igaz mindegyiket eredeti nyelven, tehát előbbit németül, utóbbit pedig franciául olvashatjuk. A magyarok közül Rejtő Jenő került be a könyvtárba (legalábbis mire hozzám elért a készülék, már voltak benne Rejtő-könyvek, de nem kizárt, hogy az előző tesztelő töltötte le őket), ami külön öröm volt a számomra, mert Piszkos Fred és elmaradhatatlan társai évek óta a kedvenceim közé tartoznak.

A készülékkel Wifin keresztül az internetre is csatlakozhatunk, ami azért is jó hír, mert a PocketBook áruházból akár közvetlenül is letölthetünk könyveket a készülékre – igaz, úgy volt a leggyorsabb, ha a számítógépemről töltögettem le kábellel. Emellett számos extra funkcióval is rendelkezik az eszköz, van például számológép, sakk és pasziánsz játék, ám mind közül a legjobb, hogy az ujjunkkal jegyzetelni is tudunk. Az e-book olvasó előnyére írhatom, hogy míg egy papír alapú könyv „összefirkálása” számomra főbenjáró bűn, addig a PocketBookba minden lelkiismeretfurdalás nélkül írtam bele, és jelöltem meg kiemelővel a nekem tetsző részeket. Az eszköz sajnos nem vízálló kivitelű, ami igencsak kár, hiszen mindannyian láttunk már elázott könyveket, amelyeket valamilyen folyadék áztatott el, vagy fürdés közben a kádban landoltak.

Amint arra a nevében található Lite jelző is utal, teljesítményét tekintve nem tartozik az élmezőnybe a készülék, komótosan hajtja csak végre az utasításokat, és kissé lassan „rajzolódnak” ki a lapok. A készüléket egyébként egy 2200 mAh aksi hajtja, amivel hetekig is kibírja egyetlen feltöltéssel.

Bőséges előre telepített tartalom várja az olvasókat.

Összefoglalva, a PocketBook InkPad Lite egy jól olvasható és könnyen kezelhető e-book olvasó, ami, ha nem is adja vissza az igazi könyvélményt, erősen törekszik rá. Ugyanakkor semmiképpen nem a legélesebb kés a fiókban, számomra zavaró volt a megfontolt lapozás és görgetés, így sajnos nem tudom jó szívvel ajánlani azoknak, akik egy gyors, minden ízében jól működő e-book olvasót szeretnének vásárolni. Ráadásul az árát is megkéri a gyártó, nagyjából 90 ezer forint körül mozog a hazai piacon, amit meglehetősen soknak érzek figyelembe véve az eszköz erős hardveres hiányosságait.

Ami pedig a személyes véleményemet illeti, ha valamikor rám talál a nagybetűs e-book olvasó, akkor valószínűleg nem mondok rá nemet, ám addig is, maradok a jó öreg, lapozgatós könyveknél, mert számomra ez az a terület, ahol egyelőre még nem az elektronikáé a jövő.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!