Sunyin megnövelte az Instagram a minimális napi időkeretet

Már egy ideje saját magunk számára engedélyezett időkeretet is beállíthatunk az Instagramon, ám a cég most úgy döntött, 10 vagy 15 perc túl kevés, inkább 30 percre növeli a minimumként beállítható napi időtartamot. 

A Facebook (mostani nevén Meta) még 2018-ban vezetett be egy funkciót, amely lehetővé tette, hogy a felhasználók szabályozzák az oldalon eltöltött időt, és időkorlátot állítsanak be arra vonatkozóan, hogy naponta hány percet tapadhatnak a képernyőre. Úgy tűnik, a vártnál többen éltek ezzel a funkcióval, és állították be a lehető legkisebb időtartamot, azaz 10 vagy 15 percet jelöltek meg időkeretnek, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy az Instagram nemrégiben 0 percre növelte a választható minimális értéket, a korábbi 10 vagy 15 perc helyett. A TechCrunch beszámolója szerint, az egyik olvasójuk egy rendszerértesítést is kapott, amelyben arra kérték, hogy állítson be új napi limitet.


A Meta a cikk írásának pillanatáig nem reagált a szakportálok megkeresésére, ám az időkeret megnövelése bizonyosan nem véletlen, különösen annak fényében, hogy a Facebook történetében először csökkent a napi aktív felhasználók száma. Ezt a február elején kiadott friss negyedéves jelentésből derült ki.

Az Instagram tavaly novemberben elkezdett tesztelni egy Take a Break (Tarts Szünetet) nevű új funkciót is, amelynek lényege, hogy bizonyos idő után emlékezteti a felhasználót, hogy tegye le a telefont. Ez esetben is beállíthatunk egy időkeretet, amelyet ha túlléptünk, értesítést küld a rendszer, és tanácsokat ad, mit kellene a telefonozás helyett csinálnunk –  mondjuk zenét hallgatni vagy levegőzni egyet.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?