A NASA Curiosity marsjárója a Mount Sharp nevű hegyen örökítette meg a tovaszálló felhőket.
A Curiosity még 2012-ben landolt a vörös bolygón, azóta küldözgeti haza a korábban sosem látott felvételeket a Marsról. Most épp a felhőket sikerült lencsevégre kapnia, ám ez nagyon nem volt egyszerű feladat, mivel a rover kameráit nem úgy tervezték, hogy az égre irányuljanak, hanem sokkal inkább arra, hogy a Mars szikláit és a tájat elemezze – írja a Space. A marsi felhők ráadásul nagyon halványak, ezért speciális képalkotási technikára volt szükség ahhoz, hogy láthatóvá tegyék őket.
A felvételt december 12-én, a küldetés 3325. marsi napján készítette a rover, mely alapján a kutatók kiszámították a felhők sebességét és magasságát. Mindez azért szükséges, mert ezek alapján tudnak következtetni a felhők összetételére.
A felvételen látható felhők nagyon magasan, mintegy 80 km-re a a felszín felett találhatóak. Mivel ebben a magasságban már rendkívül hideg van, a kutatók szerint a marsi felhők a szén-dioxid szilárd formájából, azaz szárazjégből állnak, szemben a földi felhőkkel, amelyek jellemzően alacsonyabb tengerszint feletti magasságban találhatók.
A Curiosity legfőbb küldetései között a vörös bolygó geológiai és éghajlati vizsgálata, a víz nyomainak felkutatása és végső soron annak a felderítése szerepel, hogy létezett-e élet a vörös bolygón.
[sc name=”facebook” ][/sc]