Az ukrajnai invázió miatt felfüggeszti az összes jövőbeni oroszországi projektjeit és felvásárlásait a streamingszolgáltató.
A Variety Netflix közeli forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a streamingszolgáltatónak jelenleg négy orosz projektje volt készülőben, köztük a Dasha Zhuk által forgatott krimi-thriller sorozat, amelyet éppen most forgattak, és a szankciók miatt állítólag már le is állították a forgatását.
Hétfőn a The Walt Disney Company is bejelentette, hogy tekintettel az Ukrajnában történtekre, felfüggeszti oroszországi mozipremierjeit. A döntés érinti többek között a Pirula Panda című animációs filmet, amelyet az eredeti tervek szerint március 10-én mutattak volna be.
A Disney közleménye után a Warner Bros. is közölte, hogy elmarad a Batman oroszországi premierje, de a Sony is hasonlóképpen döntött egyik új Marvel-filmjével, a Morbiusszal kapcsolatban.
A nagy hollywoodi stúdiók mellett a filmfesztiválok és díjátadók egy részéről is kitiltották az oroszokat, köztük a márciusban megrendezésre kerülő Glasgow Film Festivalról, valamint a májusi cannes-i filmfesztiválról is.
[sc name=”facebook” ][/sc]