Az Apple a jelentések szerint több mint 30 százalékkal csökkentette az AirPods 3-rendeléseket.
Az Apple még októberben mutatta be az AirPods 3-at, amelyről azt hinnénk, hogy sok szivárgás után, alapmodellként hatalmas siker. A jelek szerint inkább hatalmas kudarc.

A neves elemző, Ming-Chi Kuo forrásai szerint egy elhibázott stratégia eredménye az AirPods 3, ugyanis sokkal gyengébb iránta a kereslet, mint az AirPods 2 iránt volt. Ezért az Apple több mint 30 százalékkal csökkentette az AirPods 3-rendeléseket a második és a harmadik negyedévre vonatkozóan.
A tippek szerint az Apple az AirPods Pro 2 kiadásának pillanatában egyből kivonja majd a forgalomból az eredeti AirPods Prót, nehogy „megismételje ugyanezt a hibát”. Az AirPods 2 ugyanis a mai napig elérhető, és érezhetően olcsóbb is, mint az AirPods 3, amely így az AirPods 2 és az AirPods Pro közötti megoldás. Vagyis akinek van pénze, utóbbit veszi, aki spórolna, az a régebbi modellt.
[sc name=”facebook” ][/sc]
Fotó: Macworld, Scarbir




