Mindössze 5,2 milliárd forintnak megfelelő dollárra csökkentette a bíró a Tesla büntetését, ami eredetileg 47 milliárd forintnyi lett volna.
Korábban mi is megírtuk, hogy a Tesla nem feltétlen bánt egyformán a dolgozóival, amiből aztán bírósági eljárás is kerekedett. Az ügyben eljáró szövetségi bíró szerdán 15 millió dollárra csökkentette a közel 137 millió dolláros kártérítési díjat abban a perben, amit egy volt dolgozó kezdeményezett. William Orrick amerikai kerületi bíró azt követően hozta meg döntését, hogy az esküdtszék októberben megállapította, Owen Diaz rasszista bántalmazásnak és diszkriminációnak volt kitéve, amikor 2015 júniusa és 2016 májusa között liftkezelőként dolgozott az elektromos autókat gyártó cég észak-kaliforniai gyárában. Az esküdtszék 130 millió dolláros büntető kártérítés mellett 6,9 millió dollárt ítélt meg Diaznak érzelmi sérelemért. Orrick a 43 oldalas ítéletében azt írta, hogy bár „a bizonyítékok súlya bőségesen alátámasztja az esküdtszék felelősségre vonatkozó megállapításait”, de azt is megállapította, hogy az esküdtszék 130 millió dolláros büntető kártérítése „alkotmányellenesen nagy”, és azt 13,5 millió dollárra kell csökkenteni.

Az esküdtszék által megállapított 6,9 millió dolláros kártérítést is „túlzónak” találta, és azt 1,5 millió dollárra csökkentette, ami még így is jóval meghaladja a Tesla által felajánlott 300 000 dollárt. Orrick végzése 30 napot adott Diaznak arra, hogy elfogadja a csökkentett összeget, vagy új tárgyalást kérjen. Diaz ügyvédje az ügyben azt mondta, hogy vizsgálják a lehetőségeiket, hozzátéve, hogy nem hibáztatja a bírót a kártérítési díj csökkentése miatt. Diaz a pert azért indította, mert szerinte a Tesla kaliforniai, Fremontban található gyárában töltött ideje alatt „egyenesen a Jim Crow-korszakból származó” jelenettel találkozott, amelyben faji szidalmakkal illették, és azt mondták neki, hogy „menjen vissza Afrikába”. Továbbá azt is állította, hogy a Tesla alkalmazottai horogkereszteket, színesbőrű gyerekeket megszégyenítő ábrázolásokat rajzoltak és rasszista graffitiket készítettek, és ennek a munkahelyi vezetők sem szabtak gátat.
Címképünkön az érintett gyár fotója látható.
[sc name=”facebook” ][/sc]