Elon Musk legújabb prognózisa szerint 2050-ben emberszerű robotok végzik majd a házimunka nagy részét.
A sci-fi filmek gyakran ábrázolnak olyan jövőt, amelyben robotok tartják tisztán és rendben a családok otthonát. Ugyan erre még várnunk kell, de robotporszívók például már léteznek, amelyek elég jó hatásfokkal képesek megtisztítani a padlót anélkül, hogy különösebb beavatkozást igényelnének.
A világ leggazdagabb embere, Elon Musk a nemrégiben tartott TED-konferencián többek között arról beszélt, véleménye szerint 2050-re már a legtöbb háztartásban jelen lesznek a házi robotok. A milliárdos üzletember szerint bizonyos háztartási tevékenységeket, mint például a takarítást, főzést, fűnyírást át kellene ruháznunk a robotokra, ugyanakkor azt is kifejtette, hogy ennek megvalósítása komoly munkával jár majd – írja a The Science Times. Musk kihangsúlyozta, hogy bár az olyan cégek, mint a Boston Dynamics, bebizonyították, hogy létre tudunk hozni humanoid gépeket, még mindig nagyon messze vagyunk attól, hogy olyan robotokat alkossunk, amelyek a háztartásban is képesek segíteni.
A szilícium-völgyi cégvezető maga is dolgozik egy humanoid robot fejlesztésén, amelyről már azt is lehet tudni, hogy nagyjából, hogy fog majd kinézni. Az Optimus nevet viselő robot gyártásáról Musk tavaly augusztusban beszélt először, és akkor azt mondta, hogy olyan feladatok elvégzésére szánja, amelyek az emberek számára túl veszélyesek vagy unalmasak.
A Tesla mellett több cég is próbálkozik a háztartásirobotok piacán, többek között a Jeff Bezos nevével fémjelzett Amazon is, amely tavaly szeptemberben egy több mindenre is használható, guruló otthoni robotot mutatott be. Az Astro névre keresztelt robot ugyan nem tud főzni és takarítani, de cserébe figyelmeztet, ha bekapcsolva hagytuk a tűzhelyet, érzékeli a szén-monoxid vagy a füstjelző jelzésétét, továbbá értesítést küld, ha valaki belépett a házba.
[sc name=”facebook” ][/sc]