A Facebookot is üzemeltető Meta megpróbálja visszafogni a költségeket, melynek folyományaként az idén már nem vesz fel több embert az óriáscég.
Az alkalmazottakhoz intézett belső levelezésből kiderült, hogy a Meta Platforms az év hátralévő részében szünetelteti a felvételt a céghez. A Business Insider jelentése szerint a vállalat áprilisban már felfüggesztette egyes mérnökök toborzását, ám a mostani lépés minden munkaerőre vonatkozik.
A toborzás leállításának okairól a vállalat pénzügyi vezérigazgató-helyettese, David Wehner kiszivárgott levelében adott választ. Ezek között szerepel az ukrajnai invázió, a globális gazdasági bizonytalanság közepette csökkent hirdetési kereslet, valamint az Apple operációs rendszerének adatvédelmi módosításai. Továbbá az is, hogy a COVD-19 járvány után az emberek érezhetően kevesebbet töltenek az online térben.
A Facebook anyavállalata februárban arról számolt be, hogy a december végéig tartó három hónapban a napi aktív felhasználók száma 18 év óta először csökkent.
[sc name=”facebook” ][/sc]