Itt az első kép a Tejútrendszer közepén sötétlő fekete lyukról

Az Eseményhorizont Távcső ismét történelmet írt: soha korábban nem készült még olyan fotó, amelyen a Tejútrendszer központjában található fekete lyuk látható. 

Kicsivel több mint három éve annak, hogy elkészült az a fotó, amelyen az emberiség története során először egy fekete lyuk látható. A tudományos szenzációval felérő felvételt az Eseményhorizont Távcső (Event Horizon Telescope, EHT) készítette a Messier 87-es óriásgalaxis központjában helyet foglaló fekete lyukról, amely mintegy  55 millió fényévnyire van a Földtől, és melynek tömege a Napénak 6,5 milliárdszorosa. A fotó több szempontból is történelmi jelentőséggel bír, az egyik ilyen ok, hogy általa nyert perdöntő bizonyosságot Albert Einstein általános relativitáselméletének azon jóslata, miszerint a tudós előre jelezte a fekete lyukak létezését.

A most közzétett kép azonban nem ezt az objektumot, hanem a Tejútrendszer közepén található szupermasszív fekete lyukat és árnyékát ábrázolja, és a felvételt szintén az Eseményhorizont Távcső nemzetközi tudományos kollaborációnak köszönthetjük. A Földtől mintegy 26 ezer fényévre található sötétlő objektum a Sagittarius A(asterisk) nevet viseli, és a Nyilas és a Skorpió csillagképek határához közel helyezkedik el. A fotó több évtizedes kemény kutatómunkát erősít meg, többek között azt a feltételezést, hogy valóban egy fekete lyuk van a galaxisunk közepén.

A mindent felfaló fekete lyukak már hosszú évtizedek óta mozgatják a kutatók fantáziáját, és bár egy-két dolgot már sikerült kideríteni az éjsötét óriásokról, stílusosan szólva még mindig csak a sötétben tapogatóznak a tudósok. Amit biztosan tudunk, hogy egy olyan objektumról van szó, ahonnan az erős gravitáció miatt semmi, még a fény sem tud távozni.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?