Már csak egy lépés az Apple VR-szemüvege

A legújabb értesülések szerint az Apple sokat emlegetett VR-szemüvege előrehaladott állapotban van, olyannyira, hogy már a cég igazgatótanácsa is megtekintette. 

Az almás cégről már évek óta pletykálják, hogy beszáll az AR/VR (kiterjesztett valóság/virtuális valóság) piacba, és most nagyon úgy néz ki, hogy az utolsó szakaszához érkezett az a kevert valóság headseat, amelyet 2015 óta fejleszt a vállalat. A Bloomberg jelentése szerint a szóban forgó termék már kapuban áll, ám ez nem jelenti azt, hogy szokásos éves fejlesztői konferenciáján, a júniusi WWDC-n mutatja majd be a cég. A szakportál 2022 végére, 2023-ra várja a termék piacra dobását.

Régóta megy a tippelgetés, hogy milyen lesz az Apple virtuális valósággal operáló headseatje, amelyről egyelőre szinte semmi konkrétumot nem közölt a gyártó. A pletykák szerint a szóban forgó termék AirPods Max-szerű szövethálóval és fejpánttal fog rendelkezni, és az M1 chip fogja hajtani.

Hogy milyen árcédulára számíthatnak a vásárlók, arról egyelőre nincs konkrét információ, ám az Apple árazási szokásait ismerve, egészen biztosan nem lesz olcsó mulatság. Olyannyira nem, hogy egy Apple ügyeiben igencsak járatos újságíró, Mark Gurman úgy véli, a szemüvegért több mint kétezer dollárt is elkérhet a cég, vagyis semmivel sem lesz olcsóbb, mint egy MacBook Pro.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?