Az Apple hallgatott róla a WWDC-n, de azért jön a kevert valósága

Nem mutatta be a WWDC-n a várva-várt headsetet az Apple, de Ming-Chi Kuo szerint az hamarosan érkezik. 

Sokat emlegették mostanában az Apple headsetet, amely azonban nem mutatkozott be az idei WWDC-n. A feltehetően a kevert valóságra építő eszközt el kellett halasztani, legalábbis erről beszél a neves elemző, Ming-Chi Kuo is. Azt is tudni véli, hogy mikor érkezhet az újdonság.

Kuo szerint a kínai lezárások nehezítették meg az Apple dolgát, így a lelassult fejlesztés miatt a mérnöki hitelesítési tesztekre is csak a harmadik negyedévben kerülhet sor.

Kuo azt mondja, hogy a nagy bemutatót jövő januárban tarthatja az Apple, azután 2-4 héttel pedig elérhetővé tehetik a fejlesztői csomagot. Az előrendelések a második negyedévében indulhatnak a 2023-as évnek, a rendes forgalmazás a jövő évi WWDC magasságában. Persze addig még bármi változat, egyelőre csak annyi tűnik biztosnak (Tim Cook korábbi megszólalásai alapján), hogy az Apple nem akar teljesen zárt, virtuális világot, inkább a fizikaira vetítené ki a virtuális elemeket. Az persze borítékolható, hogy az Apple headset szörnyen drága lesz.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Fotó: Mashable

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of HL

HL

Vérbeli hírező, aki az egyik ujját mindig a techvilág ütőerén tartja. Ezért mondjuk csak kilenc ujjal gépel, de így is elég gyorsan nyomja. Kedvencei a mobilok (azon belül is a Pixel).

Ezeket olvastad már?