Végre – Idén már megrendezik a legnagyobb európai tech-életmód kiállítást – Jön az IFA 2022

A koronavírus járvány miatt az elmúlt két évben le kellett mondanunk a megszokott, gigantikus IFA kiállításról, de 2022-ben minden visszatér a régi kerékvágásba.

A legnagyobb múltú, legpatinásabb európai technológiai szakkiállítást hagyományosan minden évben szeptember első napjaiban rendezik meg Németország fővárosában. Ez az IFA, amelyre normális esetben özönlenek a kiállítók és a látogatók a világ tájáról. Az elmúlt két évben a globális koronavírus járvány azonban fenekestül felforgatta a dolgokat, hiszen a pandémia miatt tavaly elmaradt, 2020-ban pedig a korábbinál jóval kisebb területen került megrendezésre az expó.

IFA 2022
Hagyományosan rengeteg a látogató

Idén azonban visszatérnek a dolgok a rendes kerékvágásba, hiszen a kiállítás szervezői már korábban megerősítették, hogy a hagyományos formában kerül sor az eseményre. Egészen pontosan 2022. szeptember 2. és 6. között rendezik meg, a szokásos helyszínen. Azaz idén is a Messe Berlin gigantikus komplexuma ad otthont a kiállításnak. Ez egy hatalmas területen elhelyezkedő, számos kisebb-nagyobb épületet, több szintes csarnokot és konferenciatermet magában foglaló épületegyüttes, amely számos lehetőséget kínál a kiállítóknak.

IFA 2022
Pazar standokon mutatják be az újdonságokat

A legnagyobb, vagy épp a legambiciózusabb vállalatok hagyományosan egész pavilonokat rendeznek be, sokszor kifejezetten látványos, kreatív belsőépítészeti módszereket felhasználva. Itt mutatják be termékeiket, megoldásaikat, szolgáltatásaikat a nagyközönségnek, illetve a szakmai partnereiknek.

IFA 2022
Az érdeklődés hatalmas

Az IFA korábban szinte kizárólag a szórakoztatóelektronikai iparág fontos seregszemléje volt, azonban mára mindez megváltozott. Jó ideje már a telekommunikációs, IT, háztartási elektronikai, és gépjármű szektor képviselői is megjelennek ezen az eseményen. Tehát a kiállítás lényegesen sokoldalúbbá vált mostanra.

A magyarokat is várják

Azonban az IFA nem csupán a promócióról szól, sőt. A rendezvény kiemelt célja, hogy teret biztosítson tárgyalások lebonyolításának, komoly üzletek megkötésének. Hiszen itt lehetőség van arra, hogy a Földgolyó különféle pontjairól érkező piaci szereplők, tehát gyártók, fejlesztők, beszerzők és kereskedők személyesen is találkozzanak. Nem véletlen az őszi időpont sem, hiszen a rettenetesen fontos karácsonyi szezonnal kapcsolatban rengeteg minden dől el ilyenkor Berlinben. 2018-ban például 4,7 milliárd euró, azaz durván 1800 millárd forint értékben születtek különféle üzleti megállapodások a kiállításon, ami azért jól jelzi az esemény súlyát.

IFA kiállítás
Az eseményen rengeteg üzletet kötnek

A magyar cégek és startupok munkatársai is jellemzően nagy számban vesznek részt az eseményen, amely számukra is komoly esélyeket kínál. Az érdeklődőknek mindenképpen azt javasoljuk, hogy vegyék fel a kapcsolatot a Német- Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarával, mert ők segíteni tudnak a kedvezményes jegyvásárlásban, illetve akár a kiállítóterek lefoglalásában, kibérlésében is.

IFA 2022
Csúcsmodelleket állítanak ki az IFA-n

Ez utóbbival egyébként nem árt sietni, mert volt már rá példa, hogy elfogyott az összes hely, azaz gyakorlatilag a Messe Berlin utolsó négyzetcentiméterét is kiállítók foglalták el, és amiatt akadt olyan holding, amely akarata ellenére sem tudott részt venni az eseményen, és arra kényszerült, hogy a város más pontján hozzon létre egy külön helyszínt.

Mi várható?

Már több világcég is jelezte formális vagy informális úton, hogy tiszteletét teszi a rendezvényen. Emellett az expó minden napján tartanak érdekes előadásokat, kerekasztal beszélgetéseket, amelyeken a résztvevők betekintést nyerhetnek az egyes szegmensek rejtelmeibe. Megtudhatják, hogy a bennfentesek, szakértők milyen gazdasági és technológiai trendekre számítanak a közeli- és középtávoli jövőben, amely segíthet a hazai cégeknek is a stratégiájuk, beszerzési- vagy fejlesztési terveik kialakításában.

IFA kiállítás
Már a konyhagépek is otthonra leltek az expón

Emellett lesz egyéb szórakoztató program is, tehát koncertek, nyereményjátékok, valamint ipari mennyiségű vendéglátóipari egység is a szokásoknak megfelelően. Itt kell megemlíteni, hogy az IFA-val párhuzamosan kerül megrendezésre a Shift Mobility nevű szatellit esemény is. Ennek fókuszában a városi élet és közlekedés forradalma, az új módszerek, a járműipar és a megújuló energiaforrások állnak.

IFA kiállítás
A karácsonyi szezon slágerei tarolhatna

Tehát aki érdeklődik a jelent uraló és a jövőben várhatóan meghatározó szerepet játszó , szolgáltatások, eljárások és különféle megoldások iránt, annak érdemes 2022 szeptemberének első napjaiban Berlinbe látogatnia, vagy legalábbis a német fővárosra vetnie a tekintetét a távolból. Biztosak lehetünk benne, hogy mindenki meg fog tenni mindent, hogy 2019 után idén végre ismét csillogó legyen az IFA, és hogy a piaci szereplők megmutathassák a bennük duzzadó erőt, kreativitást és innovációt.

Még több információ az eseményről a hivatalos weboldalon

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ninja

Ninja

Igazi techninja, aki mindenhez is ért. De leginkább a tévék piacán van otthon, az ország egyik legjobban felkészült tévétesztelőjét tisztelhetjük benne. Itt tudsz kapcsolatba lépni vele: peter@techworld.hu

Ezeket olvastad már?