A Psyche felderítése leginkább azért lenne fontos, mert egy halom olyan fémet tartalmaz, ami itt a Földön is fontos szerepet tölt be.
A Psyche küldetés eredetileg augusztusban indult volna a SpaceX Falcon Heavy rakétájával, de a NASA májusban bejelentette, hogy egy szoftverhiba miatt a felszállás legalább szeptemberig elhúzódik. Most kiderült, az ügynökség szerint az október 11-ig tartó indítási ablak alatt sem lesz kilövés, ez pedig azt jelenti, hogy idén már nem indul útnak a szonda. Dr. Laurie Leshin, a NASA Jet Propulsion Laboratory igazgatója szerint kifutottak a 2022-es indítási lehetőségekből. Kihívásokkal küszködnek az irányító, navigációs, és vezérlőrendszer szoftverével kapcsolatosan.

A szóban forgó szoftver több hónapos késéssel készült el, és a Psyche vezető kutatója, Lindy Elkins-Tanton elmondta, hogy nehézkesen halad a validálásához szükséges komplex tesztkörnyezet felállítása. A késés azt jelenti, hogy a startra csak 2023-ban vagy 2024-ben kerül sor, és az űreszköz így 2029-ben vagy 2030-ban érkezik meg a Psyche-re. Leshin igazgató szerint egy távoli, fémekben gazdag aszteroidához repülni, a Marsot gravitációs segítségként használva az odafelé vezető úton, hihetetlen precizitást igényel. Éppen ezért bár nem volt könnyű meghozni a döntést a kilövés elhalasztásáról, szerinte mégis ez volt az egyetlen helyes lépés. A küldetés célpontja egy furcsa aszteroida, ami olyan magas fémösszetételű, hogy egyes tudósok szerint valójában egy ősi bolygó magja lehet. A remények szerint az expedíció betekintést nyújthat az objektum részletes megismerésébe.
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!