A Disney, a Netflix, a Meta és több más nagy médiavállalat is jelezte, hogy fedezi az abortuszt igénylő alkalmazottak utazási költségeit.
Az amerikai legfelsőbb bíróság érvénytelenítette a Roe kontra Wade ítéletben hozott döntést, amely kimondta, hogy a nők az ország egész területén, függetlenül attól, hogy melyik államban élnek, végezhetnek művi terhességmegszakítást. A múlt heti döntés értelmében az abortusz kérdése kikerült az egyéni jogok közül, mostantól az egyes államoknak lesz lehetősége megszabni az erre vonatkozó jogokat.
Az ítélet nyomán több médianagyvállalat is megerősítette munkavállaói felé, hogy utazási hozzájárulással segítik azokat a nőket, akiknek más államba kell elutazniuk, ha abortuszt igényelnének. A Disney kihangsúlyozta, hogy elfogadják a legfelsőbb bíróság döntését, de továbbra is elkötelezettek amellett, hogy a minőségi és megfizethető ellátáshoz hozzáférést biztosítanak a dolgozóiknak, így azon Disney-alkalmazottak számára, akik nem tudnak hozzáférni egy adott államban az egészségügyi szolgáltatásokhoz, beleértve az abortuszt is, utazási kedvezményt biztosítanak.
A Netflix közölte, hogy a dolgozóik és családtagjaik számára akár 10 ezer dolláros utazási költségtérítést is ad rákkezelésre, transzplantációra, nemi átalakító műtétre vagy abortuszra. Emellett a Meta is biztosította dolgozóit a támogatásáról, de úgy fogalmazott hogy „a törvény által megengedett mértékig„. Ez azért fontos, mert a szakértők arra figyelmeztethetnek, hogy egyes államok, amelyek abortusztilalmat vezetnek be, megpróbálhatják majd büntethetővé tenni azt, ha valaki más államokba utazna terhességmegszakítás céljából – tudatta a Variety.
[sc name=”facebook” ][/sc]