A WhatsApp olyan funkciót fejleszt, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy elrejtsék online állapotukat. 

A Meta az elmúlt években feltűnően sok biztonsági és felhasználóbarát funkciót fejlesztett csevegőalkalmazása, a WhatsApp számára, nem is csoda, hiszen a vállalatnak igencsak meggyűlt a baja az adatvédelemmel. Az applikáció tavaly automatikusan elkezdte elrejteni a Last seen status, azaz az elérhetőség láthatóságát az idegenek elől, tehát azok az emberek, akiket nem ismerünk, vagy akikkel nem csevegtünk az alkalmazásban, nem láthatják, hogy elérhetőek vagyunk-e, illetve mikor voltak utoljára azok.

A WhatsApp ügyekben rendkívül jól értesült WABetaInfo most arról ír, hogy az alkalmazás hamarosan lehetővé teszi , hogy a felhasználók maga dönthessék el, hogy ki az, aki láthatja az online állapotukat, legyen szó ismerősről vagy ismeretlenről. Érdemes megemlíteni, hogy már létezik egy ún. Nobody, azaz Senki elnevezésű funkció is, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználó láthatósága ismerős és ismeretlen előtt egyaránt rejtve maradjon.

Egyelőre nem tudni, hogy az újdonságot mikor kapják meg a felhasználók, de a portál értesülései szerint annyi biztos, hogy az Android és iOS rendszereken is elérhető lesz.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!