Jól halad a SpaceX az űrből jövő internet projektjével, legalábbis erre utal, hogy a Starlink internetes műholdhálózat hamarosan képes lesz a Föld bármely pontjára internetet sugározni, beleértve a sarki régiókat is.
A cég vasárnap újabb 46 műholdat bocsájtott fel az űrbe, amelyekkel lényegében bármilyen északi vagy déli földrajzi szélességre kiterjeszthetővé válik a műholdas internet. A cég a tervek szerint még ezen a nyáron legalább két másik Starlink műholdat indít a sarki régiókban – írja a PCMag.
Az új műholdak segítségével a SpaceX lefedettséget biztosít többek között Alaszkában, Észak-Kanadában, Grönlandon és más északi országokban, ahol a tervek szerint 2023 első negyedévében válna elérhetővé a szolgáltatás a helyiek számára. Magukat a Starlink „tányérokat” egyébként úgy tervezték, hogy ellenálljanak az extrém körülményeknek, a vállalat közlése szerint az űrbéli internet befogására képes szerkezetek akár a mínusz 22 fokos hőmérséklettel is megbirkóznak.
A sarki lefedettséggel a Starlink tudományos csoportok és a haditengerészetet számára is szolgáltathat internetet a sarkvidéki régiókban. A cég múlt héten elindított Maritime nevű szolgáltatása a tengerjáró hajókat és kereskedelmi hajókat célozza meg.
A SpaceX célja, hogy egy éven belül 4200 Starlink műhold kerüljön pályára. Jonathan McDowell csillagász szerint a cégnek jelenleg több mint 2400 műholdja működik aktívan.
[sc name=”facebook” ][/sc]