Jövőre már tényleg jöhet a Cybertruck

A Cybertruck 2019-es bemutató eseménye óta sokan várják a futurisztikus jármű megjelenését, és Elon Musk szerint jövőre szinte biztosan megkezdődik a gyártás. 

Elon Musk még 2019-ben nagy sajtóvisszhang mellett mutatta be a Cybertruck névre keresztelt különleges járgányt, amely formája, megjelenése miatt azóta is izgatja a Tesla-rajongók fantáziáját. Az eredeti tervek szerint a jármű 2021-ben került volna forgalomba, ám ahogy az várható volt, nem tudták tartani az ütemtervet, többször is el kellett halasztani a sorozatgyártás elindítását, amely jelenleg úgy néz ki, hogy 2023-ban kezdődhet majd meg.

Még mindig azt várjuk, hogy a Cybertruck a jövő év közepén gyártásba kerüljön” – mondta Musk a Tesla második negyedéves pénzügyi jelentésében. „Nagyon izgatottak vagyunk. Lehet, hogy ez a valaha volt legjobb termékünk. A kisteherautó gyártására a tervek szerint szerint a Texasban található austini üzemben kerül majd sor, ahol a Tesla jövőbeni futurisztikus kinézetű robottaxija is készülhet.

Ahogy Musk többször is elmondta, a Cybertruckon nem lesznek külső kilincsek, ám a korábban bemutatott prototípusokkal ellentétben visszapillantó tükrökkel rendelkezni fog a végleges jármű, ezen tartozékok nélkül ugyanis nem is kerülhetne forgalomba. A szögletes, rozsdamentes acélból készült pick-upnak természetesen megkérik az árát: a Tesla 39 900 dolláros kezdőárat tűzött ki a legolcsóbb modellért, vagyis mai árfolyamon megközelítőleg 15.5 milliót kell kicsengetnie annak, aki a látványos elektromos járművel szeretne kocsikázni.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?