Mit tud az év legerősebb Neo QLED tévéje? Megéri megvenni? Milyen a kép? Hogy szól? Milyen extrákat kínál? Mennyire okos? Megnéztük!

Samsung QN95B

A Samsung bár idén már próbálkozik saját panellel ellátott OLED televízióval is, továbbra is óriási hangsúlyt fektet a kvantumpontos technológiára is. Gőzerővel fejlesztenek ebben a szegmensben is, aminek élő példája a QN95B típusjelzésű televízió, amellyel a cég tudott újat mutatni. Megnéztük! Kipróbáltuk!

Samsung qn95b

Elegáns, de konzervatív külső

Dizájn terén pont nem nevezhetjük forradalminak a készüléket, hiszen a Samsung a már korábban bevált formai elemekhez nyúlt ezúttal is. Ezzel persze nincs semmi gond, hiszen a végeredmény ízléses lett, és olyan termék született, ami könnyen otthonra lelhet gyakorlatilag bármilyen típusú belső térben.Samsung qn95b

A kávái ultravékonyak, egy síkban vannak a kijelzővel, és a készülékházat igen vékony fémes szalag övezi, amely pont ugyanolyan színű mint a talp. Ez utóbbi, nyakkal egybeépített elem a hatalmas, 65 inches képernyőt maximálisan stabilan tartja, viszont annak forgatását, döntését sajnos nem teszi lehetővé.

samsung tv

Maga a készülékház egyébként igen keskeny, köszönhetően annak, hogy a cég a csatlakozókat, az elektronika nagy részét, valamint tápegységet egy külső dobozra száműzte. Ez az egység mindössze egy viszonylag vékony kábel segítségével csatlakozik a kijelzőhöz, aminek révén a hátulról előkígyózó kábelkötegeket sikerült kiiktatni, ami a megszokottnál esztétikusabbá teszi a megjelenését. Ezen a One Connect névre hallgató külső dobozon egyéként megtalálható a jelenleg legjobbnak számító HDMI 2.1 port is.

samsung tv

A berendezés természetesen rendelkezik integrált WiFi-vel, valamint a Bluetooth kapcsolat megteremtését is lehetővé teszi. Ennek révén pedig vezeték nélküli úton csatlakoztatható hozzá bármilyen külső hangeszköz, például egy fülhallgató, ami igen hasznos lehet.

Képminőség

A modell Mini LED háttérvilágításra, a saját, mesteséges intelligenciával felturbózott Neural Quantum Processor 4K képfeldolgozó chipre és a szintén házon belül készülő Neo QLED panelre épül. A kijelző 3840 x 2160 képpont megjelenítésére képes, tehát 4K-s, és ez azt jelenti, hogy a részletesség teljesen rendben van. Megfelelő forrásanyag esetén a kontúrok határozottak, a képi világ éles, a finom átmenetek visszaadása is megoldott. A processzor képes az alacsonyabb felbontású anyagok feljavítására, de a végeredmény ilyenkor azért csak megközelíteni tudja azt, amit a gyári 4K anyagok esetében tapasztalunk.

samsung tv

Normális beállítások mellett a tónusok szépek, természetesek, az árnyalatok ragyogóak, az LCD televíziókra mind a mai napig jellemző enyhe fátyolosság sem érzékelhető. Bár az tény, hogy a tökéletes, 0 nit fekete megteremtésére nincs mód, de azért a fekete kellően mélynek tűnik. A régebbi QLED televízióknál volt gond a betekintési szöggel de ezt mára orvosolták, így csak 165 fok környékéről tapasztalható enyhe kontrasztvesztés, illetve a színek fakulása.

samsung tv

A kontrasztosság szemre nagyon jó, és a műszeres tesztelés során 8200:1 valós kontrasztot mértünk, ami kiemelkedően jó eredménynek minősül. Ha pedig valakinek még ez sem elég, akkor aktiválhatja a kontrasztjavítás funkciót, amely növeli a különbséget a világos és sötét képrészletek között, viszont cserébe kicsit természetellenes lesz a kép. A maximális fényerő terén kiemelkedő, hiszen 3140 nitet tudtunk kipréselni belőle. Ez pedig a nagy dinamikatartományú videók, filmek és játékok megjelenítése során jön nagyon jól, hiszen sokkal látványosabb lesz a HDR effektus. E téren ez a készülék sokkal-sokkal jobban teljesít, mint a rivális OLED eljárás!

A mozgásmegjelenítés remek, zavaró, durva anomáliákba nem futottunk bele, és ugyan például YouTube videóknál, vagy egyéb borzasztó online streaming anyagoknál, esetleg tv adásoknál tapasztalható enyhe akadozást hatékonyan lehet orvosolni azzal a képjavító eljárással, amely virtuális képkockákat illeszt be a valódiak közé a mesterséges intelligencia segítségével. A maximális natív képfrissítési frekvencia 120 Hz, és a modell támogatja az AMD FreeSync dinamikusan változó képfrissítési ráta technológia, aminek köszönhetően játékoknál megeleőzhető a képtöredezettség, illetve a képkocka duplázódásból fakadó szaggatás is. Mindennnek köszönhetően a tv játékra is kiválóan alkalmas, és remek kiegészítője lehet akár egy nextgen konzolnak, azaz egy PlayStation 5-nek vagy Xbox Series X-nek is.

Hang

A Samsung jó ideje törekszik arra, hogy a magasabb kategóriás, drágább televíziói az átlagosnál lényegesen jobban szólaljanak meg. Ez a QN95B esetében sincsen másként, hiszen a készülékbe két mélysugárzóval, illetve két extra, a készülékház felső részén elhelyezett hangszóróval megtámogatott 4.2.2 csatornás, integrált audió rendszer került.
A megszólalás pedig egész jó, ugyanis a basszusok is érzékelhetőek, amelyek stabil alapot termetenek a természetes, életteli teli, dinamikus hangzás megteremtéséhez. A hangerő megfelelő, a készülék gond nélkül képes hangokkal megtölteni egy átlagos méretű helyiséget. Zúgást, hanghibákat, sistergést, recegést, azaz hanghibákat egyáltalán nem tapasztaltunk, de ez egy ilyen kategóriájú televíziótól azért már alapelvárás.

samsung tv

A modell támogatja az OTS+ technológiát, amely az említett két extra hangszóró segítségével képes arra, hogy elméletileg onnan szólaltassa meg a hangokat, ahonnan azoknak érkezniük kéne a látott tartalom alapján. Viszont a valóságban azt tapasztaltuk, hogy ez a szolgáltatás azért még nem működik száz százalékosan, sőt, a sztereó hangtér megteremtésével is akadnak problémák. Ezért azt mondanánk, hogy bár a készülék jól szól, de már egy középkategóriás külső hangrendszernek sem lehet vetélytársa e téren.

Okostévé

Az eszköz a cég saját, Tizen alapú okostévé rendszerére épül, amely kellően gyors és stabil, és magyarul is tud. A vezérlésbe hamar bele lehet jönni, hiszen a menürendszer struktúrája megfelelő. A tv rengeteg, közel 400 internetes applikáció letöltését és futtatását szavatolja, amelyek között megtalálhatóak az olyan népszerű filmes, videós appok is, mint a Netflix, az HBO Max, az Amazon Prime vagy a YouTube természetesen.

samsung tv

Ennek köszönhetően pedig irgalmatlan mennyiségű online streaming tartalom érhető el.
Az okostévé rendszeren keresztül elérhető távoli számítógép, a felhőbe feltöltött Office 365 állományok, illetve a Skype is megnyitható, aminek köszönhetően az eszköz munkavégzésre is használható, ami az ilyen covidos, lezárásos, home office-os időkben szó szerint aranyat érhet. Mint ahogy az is, hogy a televízióhoz csatlakoztatható külső kamera (a Samsung saját gyermeke, vagy a Logitech webkamerái), aminek révén egyszerűen lebonyolíthatóak a televízión keresztül videótelefonálások, videós konferenciabeszélgetések. Ugyanígy nagyon hasznos, hogy a tévén tükrözhető egyetlen érintéssel a kompatibilis mobil eszközök vagy számítógépek képe.

Szintén hasznos extra a Galéria, amelynek adatbázisa rengeteg fantasztikus képminőségű képzőművészeti alkotást tartalmaz. Ezek a festmények, rajzok, poszterek, illusztrációk vagy fotók pedig értelemszerűen egyszerűen meg is jeleníthetőek a hatalmas képernyőn.

Megéri? Ár!

A 65 inches Samsung 65QN95B jelenleg durván 950 000 forintba kerül, amivel az ilyen méretű 4K HDR televíziók között a legdrágábbak közé tartozik. Azonban a tudása indokolja a magas összeget, hiszen a kép- és hangminőség egyaránt remek, a kezelés kifogástalan, és a dizájn is rendben van. Gyenge pontja a készüléknek nincs, így szerintünk hibázni sem lehet vele.

samsung tv

Kinek ajánljuk – Samsung QN95B

– Felső kategóriás televíziót keres
– Fontos a kiemelkedő képminőség
– Fél a beégéstől
– A megszokottnál jobb megszólalást szeretne
– Visszafogott, konzervatív, de elegáns dizájnban gondolkodik
– Interneten keresztül nézne filmeket vagy videókat
– Játékra keres televíziót

Kinek nem ajánljuk – Samsung QN95B

– Belépő szintű, olcsó tévére vágyik
– Fontos a végtelen kontraszt és a tökéletes fekete

Még több információ a Samsung QN95B televízióról a termék hivatalos weboldalán