Érkezik az új Sennheiser Momentum család

A Sennheiser frissíti a Momentum termékcsaládját, és azok, akik már várták az ikonikus fejhallgató frissített változatát, lehet, hogy egy kicsit csalódottak lesznek.

A fejhallgató ugyanis rövid időre felbukkant a Canada Computers kiskereskedőnél és az biztos, hogy az azonnal felismerhető megjelenés már nincs többé. Ehelyett a Sennheiser úgy tűnik, hogy egy sokkal általánosabb megjelenés felé halad és ezuttal a fém és a bőr helyett már szövetttel és műanyaggal van dolgunk.


Az egész formavilág pedig sokkal inkább igazodik a Sony és a Bose formavilágához, mint az eddigi, nagyon karakteres és a tömegből messze kiemelkedő, „Momentumos” formákhoz.

sennheiser momentum

A listázást a The Verge szúrta ki, de – természetesen – a kiskereskedelmi oldal, már lekerült a netről. Ugyanakkor az is kiderült, hogy az újratervezés eredményeként olcsóbb árat kapunk, így az ár is igazodik egy kicsit a versenytársakhoz.

sennheiser momentum

Kanadában a fejhallgatót 449,95 CAD dollárért fogják listázni, ami átszámítva körülbelül 135 ezer forintot jelent. Ha ez pontos, akkor ez egyértelmű csökkenést jelentene az előző Momentum fejhallgató eredeti kiskereskedelmi árához képest.

A Momentum 3 Wireless az Egyesült Államokban körülbelül 400 dollárért, az Egyesült Királyságban pedig 369 fontért volt kapható, így jóval drágább volt, mint a Sony és a Bose versenytársai.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Ford

Ford

24 éve foglalkozik tech-újságírással a kedvenc területe az audió-videó, az okosotthon és a mobiltechnológia.

Ezeket olvastad már?