Az Apple munkavállalói a home office-ra voksolnak.
A koronavírus-járvány kitörése nagyon sok vállalatot rákényszerített arra, hogy részben vagy teljesen távmunkába küldje dolgozóit, most viszont, hogy a vírus visszaszorulni látszik, egyre több cég hívja vissza embereit az irodába dolgozni, mint például az Apple is. Cook vezérigazgató nemrégiben közölte: szeptember elsejétől minden dolgozót várnak vissza a cég új cupertinói központjába, a híres gyűrű alakú épületbe, amely több éves építkezés után 2017-ben nyitotta meg kapuit.
Hiába a csodaépület, a dolgozók nagy része nem akar visszatérni a normális kerékvágásba, még úgy sem, hogy mindössze három napot kellene bent tölteniük az irodában – a keddet, a csütörtököt és egy szabadon választható napot. Ennek érdekében a tavaly alakult Apple Together nevű csoport petíciót is indított, amelyben azt írják, hogy a cég kockáztatja a dolgozók jó közérzetét azzal, hogy korlátozza a home office-ban töltött munkanapok számát – számolt be a The Guardian.
„Úgy gondoljuk, hogy az Apple-nek ösztönöznie kellene, nem pedig megtiltania a rugalmas munkát egy sokszínűbb és sikeresebb vállalat felépítése érdekében, ahol komfortosan érezhetjük magunkat, és ezzel előremozdíthatjuk a „Gondolkodj másképpen” (szerk.: „Think different”) gondolkodásmódot – olvasható az Apple petíciójában a Financial Times beszámolója szerint.
Míg más technológiai cégek – például a Twitter és a Facebook – a járvány kezdetén olyan irányelveket fogalmazott meg, amelyek lehetővé tették munkatársaik számára, hogy teljes mértékben otthonról dolgozzanak, addig az Apple már a kezdetekor kijelentette: elvárja, hogy alkalmazottjaik amint lehet visszatérjenek az irodai munkához.
[sc name=”facebook” ][/sc]