A vitát a Jurassic World: Krétakori tábor című mese váltotta ki, amelyben elcsattant egy meleg csók.
Jogi lépésekkel fenyegette meg a Netflixet az Öböl-menti Együttműködési Tanács, amennyiben továbbra is az iszlám vallással ellentmondó tartalmakat sugároz – írja a The Guardian. A tanács által kiadott közleményben nem neveztek meg konkrét tartalmakat, a követelésről beszámoló szaúd-arábiai állami televízióban viszont a Jurassic World: Krétakori tábor című meséből játszottak be jeleneteket.
Az öböl-menti országok már több alkalommal is összetűzésbe kerültek az amerikai filmforgalmazókkal a szexuális kisebbségekkel kapcsolatos tartalmak miatt. Az Öböl-menti Együttműködési Tanács tagjai Bahrein, Kuvait, Omán, Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek. Utóbbi ország júniusban betiltotta a Lightyear című Pixar-mesét is, amelyben leszbikus csók látható.
Még az arab, iszlám államok előtt Magyarország is panaszt tett a Netflixre a holland Commissariaat voor de Media-nál az itthon is futó Jurassic World: Krétakori táborban elcsattant leszbikus csók miatt. A 24.hu azt írja: a hatóságok úgy ítélték, hogy mivel a Netflix Hollandiában bejegyzett társaság, az ottani médiaszabályoknak kell eleget tennie.
[sc name=”facebook” ][/sc]