A Citroën oli „személyében” az autógyártó azt üzeni a világnak, hogy most már aztán tényleg elég!
Úgy néz ki, a Citroën kezdi megtalálni régi önmagát, amikor valóban egyedi, és lenyűgöző dizájnú alkotásokkal örvendeztették meg a lakosságot. Persze a Citroën oli nem egy DS, ettől függetlenül van rajta mit csodálni. A gyártó szerint a koncepció lényege az, hogy az elektromos autók a jelenlegi megközelítésben valójában nem feltétlen szolgálják maradéktalanul a fenntarthatóságot. Már csak azért sem, mert minél többet várunk el egy ilyen autótól, annál nagyobb akkumulátor kell bele. De ha ez így van, az nagyobb súlyt jelent, viszont a nagyobb súly mozgatásához ismét nagyobb akkumulátor kell, így körbe is értünk.
Az oli (ami egyébként egy szójáték – all ë) ezért olyan autó lett, ami egyszerre nyújtja a minimumot, és a maximumot. Bár konkrétumok nincsenek, de a gyártó szerint elvisz A-ból B-be, majd onnan C-be, sőt, az ábécé összes betűjébe, meg úgy egyáltalán, mindenre is jó. Értelemszerűen újrahasznosított anyagokból készült, és miközben mindene egyszerű és takarékos, mégis kielégíti az igényeket. Ami pedig a tetejét illeti, olyan anyagból van, mint a kartondobozok, de mégis többet bír, mint az átlagos autók fém plafonja. Habár a jármű csupán koncepció, azért azt ügyesen példázza, hogy a francia autógyártó még mindig kellően kreatív, és önmagában az „ELÉG!” üzenete teljes mértékben helytálló.
[sc name=”facebook” ][/sc]