Nagyon fura a macsétával hadonászó szobanövény

Alapvetően nem kell tartanunk attól, hogy egy szobanövény kioltsa az életünket, de ez a macsétás ne jöjjön a közelünkbe.

A Plants vs Zombies óta tudjuk, a növények sem olyanok, hogy csak úgy vannak, és a növekedésen, meg a kiszáradáson kívül semmi másra nem képesek. Főleg nem állja meg a helyét mindez azon szobanövény esetében, ami kapott egy robotkart, és annak markában egy macsétát. A kissé bizarr, és valójában teljesen haszontalan alkotást egy David Bowen nevezetű illető követte el, és nem túl meglepő módon a Plant Machete nevet adta neki. A berendezés egy olyan vezérlőrendszerrel van felszerelve, amely leolvassa és felhasználja az élő filodendronban található elektromos jeleket. Ezután egy nyílt forráskódú, a növényhez csatlakoztatott mikrokontrollert használ a növény levelein keresztül a változó ellenállású jelek lefordítására.

Az egyedileg programozott szoftver ezután ezeket a jeleket valós időben hozzárendeli a robotkar ízületeinek mozgásához. Más szóval, a machete mozgását a növény bemenete alapján határozzák meg, így az minden mozgás vezérlőközpontjává válik. A növény határozza meg, hogyan lendül, üt, szeletel és hogyan lép kölcsönhatásba a térrel. Bowen a macsétás installáció létjogosultságát kissé zavarosan azzal magyarázta, hogy az általa épített eszközök „gyakran egyszerre töltik be a megfigyelő és az alkotó szerepét, korlátozott és mechanikus perspektívát nyújtva dinamikus helyzetekről és élő rendszerekről. Ezek az eszközök és helyzetek olyan disszonanciát hoznak létre, amely kiszámíthatatlanul változó helyzethez vezet, ami kiszámíthatatlan kimeneteleket eredményez.” Jelentsen ez bármit is…

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?