A többségnek egy hónap is elég Mark Zuckerberg metaverzumából

Azt már eddig is sejteni lehetett, hogy nagy dobás vagy csúnya bukás lesz a Zuckerberg által elképzelt metaverzum, és most egyre inkább úgy tűnik, hogy utóbbi fog megvalósulni. 

Mark Zuckerberg, a Facebook társalapítója tavaly ősszel lengette be a metaverzum névre keresztelt virtuális világot, a rá következő hónapokban pedig még a csapból is ez folyt, ha az internet jövő került szóba. Most, közel egy évvel a bejelentés után nem fest valami fényesen a projekt: a The Wall Street Journal által megszerzett belső dokumentumokból kiderül, hogy a legtöbb Horizon Worlds-felhasználó már egy hónap használat után úgy dönt, hogy elhagyja a virtuális felületet.


E dokumentumok szerint a Meta célja az volt, hogy ez év végéig 500 000 aktív felhasználót gyűjtsön, ez azonban túl ambiciózus törekvésnek bizonyult, ezért a vállalat nemrégiben 280 000-re csökkentette a vágyott felhasználói számot. Most, hogy alig több mint két hónap van hátra az évből, a WSJ jelentése szerint a Horizon Worlds mindössze 200 ezer felhasználóval rendelkezik. A probléma állítólag olyan komoly, hogy a platformnak komoly erőfeszítésébe telik, hogy összeterelje a lézengő felhasználókat a virtuális világban.

Mark Zuckerberg egyébként épp a minap jelentett be egy sokak által várt fejlesztést, méghozzá azt, hogy hamarosan lábakat kapnak a metaverzum avatárjai. A Horizon Worlds-be ugyanis csak alsó végtagok nélkül léphetünk be, mivel a rendszer jelenlegi állapotában nem képes megbecsülni a lábak pontos helyzetét.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?