Jelenleg 16 éves kortól lehet élő videót indítani a TikTok felületén, ennek korhatárát emeli most meg a közösségi oldal.
Az elmúlt években igen komoly kritikai érte a világ legnépszerűbb közösségi platformját, a TikTokot, különösen az oldalon terjedő kihívások miatt szólaltak fel rengetegen, mivel nem egy kifejezetten veszélyesnek bizonyult. Nemrég mi is írtunk róla, hogy a közelmúltban egy olyan kihívás kezdett terjedni a közösségi felületen, amely arra buzdítja a felhasználókat, hogy megfázás elleni gyógyszerkeverékbe pácolják a csirkét. A sok kritikus hang és az Európai Unióval való egyezkedés után a TikTok végül több, gyereket védő funkciót is bevezetett az elmúlt időszakban, ezúttal pedig az élő adások szabályaiba nyúlnak bele.
A TikTok blogbejegyzésben jelentette be, hogy november 23-ától csakis azok a felhasználók indíthatnak élő videót, akik betöltötték a 18. életévüket – erre eddig már 16 éves kor felett lehetőség volt.
Emellett egy másik, igen komoly változást is bejelentett a közösségi oldal: hamarosan arra is lehetősége kínálkozik a felhasználónak, hogy élő videói alatt letiltsa a kiskorú nézőket, például azért, mert olyan tartalmat kíván megosztani, ami nem feltétlen gyerekeknek való, vagy csak egyszerűen nem szeretné, hogy kiskorúak is jelen legyenek.
[sc name=”facebook” ][/sc]