A radarokkal nem rendelkező jármű távolódó autónak érzékelte a közeledő motort, amihez a bódult pilóta asszisztált. Mindez pedig tragédiát eredményezett.
Több komoly kritika is érte a Teslát amiatt, hogy azt sugallja, hogy az autói önvezető módban is képesek biztonságosan működni, azonban ez a valóságban nem egészen így van. Az biztos, hogy egy közelmúltbeli eset tovább fogja borzolni a kedélyeket. Egy teljesen bebombázott sofőr ült be a Model 3 típusú autójába, bekapcsolta az Autopilot opciót és elindult.
A Teslákról tudni kell, hogy integrált radarokkal nem rendelkeznek, hanem a kocsiba épített kamerák képei alapján dönti el a mesterséges intelligencia, hogy mi van a közelben.
Ez esetben is a rendszer úgy értékelte, hogy az előtte haladó nem egy közeledő motorkerékpár, hanem egy távolodó autó, és fékezés nélkül elkaszálta a Kawasaki Vulcan S-t. Ennek sofőrje, Ingrid Noon pedig nem sokkal később a kórházban életét vesztette.
Az tény, hogy a sofőr hibázott, hiszen nem volt vezetésre alkalmas állapotban. Ennek ellenére ült az autóba, és bízott rá mindent a verdára. Ez a jelenlegi érvényben lévő előírások szerint SZABÁLYTALAN volt, tehát az emberi felelősség megkérdőjelezhetetlen. Azonban az is tény, hogy a Tesla továbbra is arra utal a kommunikációjában, hogy a járművei önvezetőek, például Autopilotnak hívja azt a funkciót, amely itt ebben az esetben csődöt mondott.
Ha egy járműben a vezetőnek fognia kell a kormányt, és néznie kell az utat, illetve előfordulhat, hogy radikálisan be kell avatkoznia egyik pillanatról a másikra, akkor azt nem nevezhetjük Autopilótának, mert ez egyszerűen megtévesztő! A Tesla által kidolgozott rendszer egyelőre még nem elég okos ahhoz, hogy levegye a vezetés terhét az emberek válláról, ezt mindenkinek be kéne látnia! Amíg ez nem történik meg, addig bármikor előfordulhat hasonló tragédia sajnos.