Négy tizenéves halt meg egy TikTok-kihívás miatt

A KIA Challenge névre keresztelt TikTok kihívás miatt négy tinédzser veszítette életét a New York állambeli Buffalóban. 

A TikTok az elmúlt években melegágya lett az abszurd és veszélyes kihívásoknak, melyek már több emberéletet is követeltek. A TikTok egyik leghírhedtebb kihívása a „Blackout Challenge” (magyarul „filmszakadás kihívás“) például arról szól, hogy a felhasználók addig fojtogatják magukat vagy tartják vissza a levegőt, ameddig el nem ájulnak – mindezt persze úgy, hogy közben az egészet filmre veszik. Nem is olyan rég pedig arról számoltunk be itt a TechWorldon, hogy egy olyan kihívás kezdett terjedni a közösségi médiában, amely arra buzdítja a felhasználókat, hogy influenza és megfázás elleni gyógyszerkeverékbe pácolják a csirkét. Az eset odáig fajult, hogy az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Felügyelet (FDA) felszólította az amerikaiakat, hogy hagyják abba a hús gyógyszerben történő pácolását, mivel súlyos egészségkárosodást szenvedhetnek.


Most egy újabb, tragikus eseményről számoltak be külföldi hírportálok. Feltehetően a KIA Challenge névre keresztelt kihívás miatt öt amerikai tizenéves elkötött egy autót, mellyel később súlyos balesetet szenvedtek – számolt be a Gizmodo. A járműben ülő hat fiatal közül négyen az életüket vesztették, köztük egy 14 éves édesanya, aki néhány hónappal ezelőtt adott életet gyermekének.

A KIA Challenge lényege, hogy a résztvevők USB-kábel segítségével feltörnek egyes KIA, valamint Hyundai modelleket. A TikTokon terjedő minivideókban a résztvevők az autó meglovasítását szemléltetik, és erre buzdítanak másokat is.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki
Teszteltünk

Ezeket olvastad már?